Iohannis: Románia számára Szenegál „prioritást” jelent az afrikai kontinensen

Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a biztonságukat garantáló képességeiket – jelentette ki csütörtökön a szenegáli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.

A román államfőt csütörtökön, az afrikai körútjának utolsó napján a Szenegáli Köztársaság elnöke, Macky Sal fogadta.

Iohannis a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a találkozón kiemelte a Száhel-övezet stabilitásának szükségességét, amelyben Szenegál kulcsszerepet játszik, és biztosította hivatali kollégáját, hogy Románia elkötelezett az övezet stabilizálása és fenntartható fejlődése iránt.

Fotó: Klaus Iohannis Facebook-oldala

„Meggyőződésem, hogy a régió biztonságát és jólétét szolgáló megoldásoknak a régióból kell kiindulniuk, a nemzetközi közösség, az Európai Unió és minden olyan szereplő támogatásával, aki osztozik az azonos jövőképben és értékekben. Románia támogatja az afrikai államokat abban, hogy fejlesszék a saját biztonságukat garantáló képességeiket” – fogalmazott Iohannis.

A román elnök kijelentette, hogy Románia számára Szenegál „prioritást” jelent az afrikai kontinensen.

A két elnök megállapodott az együttműködés elmélyítéséről a katasztrófavédelem, az oktatás, a kutatás és innováció, a kiberbiztonság, a digitális infrastruktúra, a mezőgazdaság és az élelmiszerbiztonság területén, és együttműködési dokumentumot írtak alá a vészhelyzetek kezeléséről, az állategészségügyről és az oktatásról.

„Románia hivatalos fejlesztési támogatási programjaiban is kiemelten kezeli Afrikát. Létrehoztuk az Afrika jövőjéért a béke, az oktatás és a fejlesztés révén elnevezésű alapot. Az oktatás és az ifjúságfejlesztés 2020-ban és 2021-ben Románia teljes hivatalos fejlesztési támogatásának több mint 30 százalékát, 2022-ben pedig 66 százalékát tette ki. Ennek keretében Románia képzési programokat szervez a konfliktus utáni stabilizáció és újjáépítés témakörében” – tájékoztatott Klaus Iohannis.

Beszámolója szerint az államfő az ukrajnai háborúról is beszélt szenegáli hivatali kollégájával, amely jelentősen kihat Afrika élelmiszerbiztonságára. A román elnök kiemelte Románia szerepét az ukrán gabona tranzitjának biztosításában, nyomatékosítva, hogy az ország fokozza az erőfeszítéseit ezen a téren.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?