Kivonulhat a Dan Air a brassói reptérről

Kilátásba helyezte járatai felfüggesztését a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről a Dan Air. A román légitársaság döntése kedden vállhat bizonyossá. Az indoklás szerint nem tudják biztonságos körülmények között működtetni a menetrendszerinti járataikat az újonnan átadott barcasági légikikötőben.

Fotó: a Dan Air Facebook-oldala

A Dan Air román légitársaság képviselői az Economediának hétfőn azt mondták: a brassói reptérről induló és oda tartó menetrendszerinti járataik felfüggesztése nyolcvan százalékos bizonyossággal megtörténik, de a hivatalos döntést csak a vezetőtanács kedd reggeli ülése során hozzák meg.

Az újonnan átadott barcasági repülőtér igazgatója, Alexandru Anghel egyelőre nem kívánta kommentálni a légitársaság esetleges kivonulását a légikikötőből, mert mint mondta, ezekről a tervekről ő is csak most értesült telefonon. Megjegyezte: a légitársaság elsősorban helyszíni forgalomirányítás hiányával elégedettlen, ugyanakkor, ha leállítja a járatait, úgy nyári charterjáratok azért még indulnak a brassói reptérről, majd pedig augusztustól a Wizz Air is megkezdi a tevékenységét.

A Dan Air újfent a légiforgalom-irányító szolgálattal (ROMATSA) keveredett a nézeteltérésbe, azt követően, hogy június 24-ei, Madrid–Brassó–Bukarest járata késve tudott csak leszállni a brassói reptéren, mert egy felszálló járatnak adtak prioritást. A légitársaság szerint a ROMATSA ezzel veszélyeztette a járatuk utasait. A ROMATSA közleménye alapján viszont a szabályzatnak megfelelően jártak el, és épp az utasok biztonsága érdekében várakoztatták meg a leszállni készülő repülőt. A Dan Airnek mintegy 16 percet kellett várakozni, ugyanakkor közleményükből kiderül, hogy a járat nagyjából másfél órás késében volt, többek között az időjárási körülmények miatt. A ROMATSA leszögezte: ha az említett járat kritikus helyzetben lett volna, akkor vészhelyzetet jelenthetett volna és prioritása lett volna a landoláskor.

Ezt az esetet megelőzően a Dan Air a londoni járata kapcsán adott ki közlemény, amelyben elégedetlen volt a reptér infrastruktúrájával, működésével és szolgáltatásaival.

A ROMATSA és a Dan Air között már korábban is adódott nézeteltérés. Utóbbi, mint ismeretes, előnytelennek tartja a repülőtér működési programját, ugyanakkor nehezményezte, hogy a vidombáki reptéren a légiforgalom irányítása egy virtuális tornyon keresztül, aradi, nagyváradi és nagybányai légiirányítók által történik.

A 140 millió eurós beruházással létrehozott brassói reptéren az első gép június 15-én landolt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?