banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Kilenc kiskorú ellen indult bűnügyi vizsgálat Marosvásárhelyen, akik más gyermekeket bántalmaztak

Amint arról beszámoltunk, idén januárban derült fény annak, az egyes feltételezések szerint 13 tagú bandának a létezésére, akik marosvásárhelyi fiatalokat bántalmaztak. Egyikük édesanyja megkereste a marosvasarhelyiek.ro szerkesztőségét, és részletesen beszámolt az esetről. Látszólag féltékenység volt az alapja a bántalmazásnak, de a csoport tagjai sportot űztek abból, hogy megalázzák a kiszemelt áldozatot. Ebben az esetben egy zsúfolt bevásárlóközpontban történt az erőszakoskodás.

Egy másik kiskorú azonban nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A portálnak nyilatkozó hölgy szerint a bántalmazottnak két helyen eltörték az állát, a bordáit és kórházi kezelésre szorult. A szülők panaszt tettek a rendőrségen. Az áldozat esetében állítólag védelmi pénzt követeltek a csoport tagjai, majd látszólagos békülési szándékkal egy parkba hívták, ahol többen körülállták és csúnyán megverték.

A szerző felvétele

A Maros Megyei Rendőrfelügyelőség csütörtöki sajtóértekezletén elmondták, a feljelentések kapcsán az év elején négy házkutatást tartottak és több gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük három esetében az ügyészség 30 napos letartóztatási parancsot bocsátott ki.

Costea Alexandru rendőrfőkapitány, a marosvásárhelyi városi rendőrség helyettes vezetője kérdésünkre elmondta, 12 és 16 év közötti kiskorúakról van szó, és 14 éves kortól felelősségre vonhatóak és büntethetőek – jelentette ki. Súlyos bántalmazás miatti cselekdetek pedig börtönbüntetéssel járhatnak.

Mindezidáig tíz ilyen esetet jegyeztek be a marosvásárhelyi rendőrségen, később három sértett fél visszavonta a feljelentését, vagy egyáltalán nem kívánt panaszt tenni. Ezekben az esetekben a rendőrség hivatalból kezdi meg a kivizsgálást. Azonban az érdemi nyomozás csak azokban az ügyekben hatásos, ahol a bántalmazott, vagy annak hozzátartozói írásban tesznek feljelentést.

(Nyitókép: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?