Kiakadt a kormányfő, hogy még mindig vannak iskolák, ahol nincs benti mosdó

A jelek szerint a tanévkezdés még mindig váratlanul éri a hatóságokat, továbbra is vannak olyan iskolák, ahol az udvaron vannak a vécék – jelentette ki kedden a miniszterelnök, arra utasítva az illetékeseket, hogy a következő két éven belül oldják meg ezt a problémát.

A prefektusokkal és a megyei tanfelügyelőségek képviselőivel tartott távértekezleten Nicolae Ciucă elmondta, hogy szeptember 5-én mintegy 2 940 000 óvodás és iskolás számára kezdődik meg a tanév összesen 17 872 tanintézetben.

Közölte: az önkormányzati vezetőktől hétfőn arról értesült, hogy vannak olyan települések, ahol nem lesz akadálytalan az iskolakezdés, a pedagógusi állások 4 százaléka például még betöltetlen. „És sajnos még mindig vannak olyan iskolák (...), ahol az udvaron van a vécé” – jegyezte meg.

A kormányfő arra kérte a távértekezleten jelen lévő oktatási minisztert, hogy két éven belül számolják fel ezt a jelenséget. „Nem hiszem, hogy hatalmas anyagi ráfordítás lenne ennek a problémának a megoldása. Szeretném, hogy két év múlva az iskolakezdés előtt ez már ne legyen téma” – jelentette ki.

Ciucă felszólította az oktatási minisztert és a belügyminisztert, hogy az év végéig készítsenek egy településekre lebontott tervet a probléma megoldására. „Nem fogadok el semmiféle kifogást” – tette hozzá.

A miniszterelnök közölte, hogy vannak gondok a tankönyvek biztosításával is, de ezek a tanévkezdésig megoldódnak. A diákok ingáztatásáról elmondta: hétfőn arra utasította a megyei tanácsok elnökeit, hogy ha csak három gyerek is van, akinek nincs mivel eljutnia az iskolába, oldják meg a szállításukat. „Minden diáknak biztosítani kell a hozzáférését az oktatáshoz” – hangsúlyozta Ciucă.Illusztráció: mac231/Pixabay

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ehhez kapcsolódóan kifejtette, hogy az országban az óvodák és iskolák 3,3 százaléka nem rendelkezik még közegészségügyi engedéllyel, de „folyamatban van a hiányosságok pótlása” annak érdekében, hogy a szeptember 5-i tanévkezdésig elháruljon ez a probléma – jelentette ki Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Elmondta, hogy a közegészségügyi engedélyek beszerzése megoldható, ha a helyi önkormányzatok hatékonyan használják fel a célra kiutalt költségvetési forrásokat.

A miniszter közlése szerint jelenleg 100 olyan iskola van az országban, amelynek az udvarán vannak a vécék, de emlékeztetett arra, hogy 3-4 évvel ezelőtt a számuk meghaladta a 2000-et. Megjegyezte, hogy a tanintézeteket az önkormányzatoknak kell a közegészségügyi előírásoknak megfelelő mosdókkal felszerelniük, de tavaly a célra kapott költségvetési összeg kétharmadát nem költötték el.

Sorin Cîmpeanu tájékoztatása szerint jelenleg a pedagógusi állások 96 százaléka van betöltve, a meghirdetett igazgatói és az aligazgatói posztoknak pedig a 80 százaléka. A betöltetlen posztokra újabb versenyvizsgákat hirdetnek.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az idei tanévkezdés előtt az épületük korszerűsítése vagy bővítése miatt 374 tanintézetet kellett elköltöztetni, a munkálatok pedig nem fejeződnek be szeptember 5. előtt. Hozzátette, a tankönyvek 98 százalékát sikerült biztosítani az új tanévre, és ez az előző éveknél jobb arány. Végezetül megemlítette, hogy a tanintézetek 14,3 százalékának nincs tűzvédelmi engedélye, a beszerzésük egy részüknél folyamatban van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?