Németország segíthet Romániának a vasúti hálózat javításában, hogy lehetővé tegye az Ukrajnában rekedt gabona kihozatalát

Németország segíthet Lengyelországnak és Romániának a két ország – egyes – vasútvonalainak modernizálásában, hogy lehetővé tegye az orosz tengeri blokád miatt Ukrajnában rekedt gabona exportját, közölte Annalena Baerbock német külügyminiszter – írja a Reuters alapján az Agerpres.

„A vasúti pályákat korszerűsíteni kell, megfelelő tehervagonokra van szükségünk, és a német kormány több partnerével együtt dolgozik a probléma orvoslásán” – mondta Baerbock az uniós külügyminiszterek luxembourgi találkozója előtt a Reuters szerint.

„Nyilvánvaló, hogy végül biztosan nem fogjuk tudni az összes gabonát kihozni Ukrajnából, de ha sikerül valamennyit exportálni különböző útvonalakon keresztül, az segítség lesz ebben a globális kihívásban” – tette hozzá a német külügyminiszter.

Illusztráció: Pexels

Oroszország ukrajnai inváziója jelentős hatással volt Ukrajna mezőgazdaságára. A fekete-tengeri kikötőik jelenleg zárva vannak a megnyitásukra vonatkozó megállapodásra irányuló nemzetközi erőfeszítések ellenére. Az aratás hamarosan megkezdődik, és a silók még mindig tele vannak az előző évi terméssel.

A háború kitörése előtt Ukrajna volt a világ ötödik legnagyobb búza-, kukorica- és napraforgó-exportőr, ezért az ukrajnai gabonaszállítmányok leállítása az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetett és idézett elő jelentős aggodalmakat a kialakuló globális élelmiszerválsággal kapcsolatban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?