Kétséges, hogy az új, IX. osztályos tankönyvek 2026 szeptemberére eljutnak a diákokhoz

Az oktatási minisztérium közölte, hogy a 2026-os tankönyvbeszerzés költségvetését még nem különítették el, de becslésük szerint az „jelentősen nagyobb lesz, mint az előző évben”.

Cristian Greșanu, a Romániai Kiadók Szövetségének elnöke az Edupedu.ro-nak adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a 2026 őszén, az új tantervek szerint középiskolát kezdő diákok számára készült IX. osztályos tankönyvek késve jutnak majd el a tanulókhoz.

Maradnak a régivel? | Fotó: Pexels
„Ha a közbeszerzési eljárás április–májusban indul, az legalább egy-két hónapig tart, majd következnek a fellebbezések. Ha mindezt összeadjuk, nincs esély arra, hogy szeptember elejére elkészüljenek, legalábbis nem minden tantárgy esetében” – magyarázta Greșanu.

Bogdan Cristescu, az Országos Értékelési Központ (CNCE) igazgatója elmondta, hogy ha a IX. osztályos tankönyvek nem készülnek el a tanév kezdetére, módszertani útmutatókat dolgoznak ki, ugyanakkor a tanároknak minden tankönyvhöz hozzá kell majd férniük digitális formában. Az igazgató azt is közölte, hogy a módszertan jóváhagyását követően a minisztérium azonnal meghirdeti a tankönyvbeszerzési pályázatot.


„A legrosszabb esetben azt szeretnénk, ha legalább az elektronikus tankönyvek minden tantárgyból rendelkezésre állnának a tanév kezdetére. A nyomtatás általában még további 45 napot vesz igénybe, és a nyomtatott tankönyvek megrendelése is időigényes, mivel minden tanárnak jeleznie kell az igényét, majd ezt össze kell gyűjteni. Így önmagában a nyomtatás és az igények összesítése közel három hónapot vesz igénybe, miközben szükség van a digitális tankönyvekre, hogy a tanárok megalapozott döntést hozhassanak” – mondta Bogdan Cristescu.
Arra a kérdésre, hogy mit tesznek a diákok, ha mégsem lesznek meg bizonyos tankönyvek a tanév elején, Cristescu azt válaszolta, hogy ha a nyomtatási folyamat késik, kiegészítő segédanyagokat készítenek, ami bevett gyakorlat.

„Amint látjuk, hogy késik a folyamat, segédanyagokat dolgozunk ki, ahogyan korábban is tettük, amikor nem voltak időben tankönyvek. A digitális formátumot azonban mindenképpen szeretnénk biztosítani, és meg vagyok győződve arról, hogy ez sikerülni is fog.”

Március 2-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben az iskolai tankönyvek értékelésére vonatkozó módszertan, amely szerint a tankönyvkiadókkal kötött megállapodások „indokolt esetben” akár 8 évre is szólhatnak, és a minisztérium 27-ről 8-ra csökkenti a kizáró kritériumok számát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?