Két éve ígérik Székelyudvarhely új parkolási szabályzatát

Továbbra sincs Székelyudvarhelynek új parkolási szabályzata, és nincs még döntés az okosparkolás ügyében sem. Időközben drágították a parkolási bérleteket, illetve a telefonos alkalmazással váltott parkolójegyek árát is, így ma már olcsóbb az automatáknál jegyet váltani. Az egy parkolóhelyre eső bevétel tekintetében pedig Székelyudvarhely még a fővárost is veri.

Székelyudvarhely 2020-ban megválasztott önkormányzata legkorábbi döntései között találjuk a parkolódíjak emelését, a megválasztásuk évének decemberi tanácsülésén megszavazott áremelés 2021 januárjában lépett érvénybe. Ennek megfelelően a parkolóautomatáknál a korábbi 2 lej helyett a 3 lejben szabták meg a parkolási díjat, ami a belvárosi A-övezetben 40 percre, illetve a B-övezetben egy órára érvényes. Ezzel egy időben a félévi/évi parkolási bérleteket árát megduplázták: magánszemélyeknek 680/1000 lejre, illetve jogi személyek esetében 1040/1600 lejre.

Fotó: udvarhely.ro

Az udvarhelyi önkormányzat egyhangúlag szavazott az áremelésről, azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaszorítsák a parkolóbérleteket, illetve hosszú távon el is töröljék azokat. Jó hírként közölték, hogy az SMS-es, mobiltelefonos alkalmazáson keresztül váltott parkolójegy ára nem változott, maradt az 50 eurócent + ÁFA.

Akkor az is elhangzott, hogy a félévesnél hosszabb bérlet kiváltásának nincs sok értelme, ugyanis a város önkormányzati testülete már 2021 májusában megszavazza a parkolási szabályzat módosítását, a következő hónapban pedig eltörlik az összes bérletet.

Az ígéretek ellenére az új parkolási szabályzat beterjesztése nem történt meg, érdeklődésünkre 2021 novemberében azt a választ kaptuk, hogy a szabályzat szöveges része elkészült, a műszaki tervezés van folyamatban. És hogy ezután következik a közlekedési bizottság véleményezése, majd ezt követi a rendőrségi jóváhagyás, és ha ez is megvan, akkor tudják az önkormányzati testület elé terjeszteni.

Fotó: udvarhely.ro

Mivel a beterjesztés továbbra sem történt meg, Zörgő Noéminél, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivőjénél érdeklődtünk, és megtudtuk, hogy az új parkolási szabályzat elkészült, de még mindig hátra van a Hargita megyei közlekedésrendészet jóváhagyása. „Ezt megelőzően azonban, mivel a Kornis Ferenc utca kétirányú szakaszán változni fog a forgalmi rend (erről közlekedésbizottsági döntés is született), a műszaki igazgatóság kérvényezte ennek jóváhagyását ugyancsak a Hargita megyei közlekedésrendészettől. Ha ez megérkezik, akkor lesz még egy egyeztetés a frakciókkal, akik önkormányzati testületi ülésen döntenek majd annak sorsáról” – közölte a Maszol érdeklődésére Zörgő Noémi.

Diszkrét áremelés

Az új parkolási szabályzat beterjesztése és a parkolóbérletek eltörlése tehát közel két éve várat magára, és továbbra sem lehet tudni pontosan, hogy erre mikor kerül sor. Időközben az udvarhelyi önkormányzat minden különösebb hírverés nélkül ismét drágított a parkolási díjakon, jelen pillanatban 809 lejbe kerül a féléves, és 1190 lejbe az egész éves bérlet magánszemélyeknek, míg jogi személyek esetében ugyanez 1237, illetve 1904 lejbe kerül. Megemelték a sms-es, mobiltelefonos alkalmazáson keresztül váltott parkolójegy árát is 65 eurócent + ÁFÁ-ra, vagyis 3,57-lejre.

A szerző felvétele

Mivel a parkolóautomatáknál továbbra is 3 lejért lehet jegyet váltani, a mobilról indított vásárlás többe kerül, mint dobálgatni az aprót az automatákba.

Az udvarhelyi fizetéses parkolóhelyek egyébként egészen jól „fialnak”, a székely anyavárosban mindössze 497 ilyen parkolóhely van, melyek után 919 ezer lej bevételhez jutott az önkormányzat, vagyis minden hely után átlagosan 1850 lejhez. Ezzel az egy parkolóhelyre eső bevétel nagysága alapján összeállított listán Székelyudvarhely országos viszonylatban az első helyen áll.

Okosparkolás: nincs még döntés

Továbbra sincs döntés a 2020 májusában átadott, de rövid életű okosparkolási rendszer ügyében. Székelyudvarhely központjában három évvel ezelőtt szereltek fel egy digitális kijelzőt, amely az aszfaltba épített szenzorok által szolgáltatott valós idejű parkolóhely-foglaltsági adatokkal volt hivatott csökkenteni a parkolóhely keresésével töltött időt. Azonban az okosparkolási rendszer átvételezését követően az udvarhelyi városvezetés hiányosságokat tapasztalt, ezek orvoslását a kivitelezőtől várták, de mivel ez nem történt meg, jogi útra terelték az ügyet. Szóba került a peren kívüli megegyezés, a kivitelező UponSmart cég vezetője másfél évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy teljesíteni fogják a perben lévő kérdéseket, mert szeretnének pontot tenni az ügy végére, ez azonban nem történt meg.

„A Városháza téri okosparkolók helyzete még nincs megoldva, zajlik a per, még nem volt döntés az ügyben” – tudtuk meg Zörgő Noémitől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?