A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum pszichológusa, Hadi Nóra Melinda szerint a gyerekek ma már nagyon könnyen függővé válnak digitális eszközeiktől, ennek megelőzése pedig a szülői nevelésen és hozzáálláson is múlhat. Úgy véli, a jelenlegi norma és rendszer miatt kevés állást tudnak elfoglalni a frissen végzett szakemberek, ezért a nagy létszámú városi tanintézmények és a vidéki iskolák lefedése is nehézséget jelent számukra.

– Az iskolapszichológiát nézve fejlődött-e az országos rendszer támogatások szempontjából?

– Sajnos nem igazán tudok előrelépésről beszélni, legfeljebb nagyon kevés haladásról. Az egyik legnagyobb hátrány az, hogy a normán nem változtatnak, egy 1100-as létszámú iskolában én vagyok egyedül. Egy iskolapszichológusi állás létezéséhez legalább 600 diák kell, de ha ennél több van, akkor nincs még egy állás. Nyilvánvalóan nincs mind az 1100 gyereknek problémája, amivel hozzám akar fordulni, de közülük azért van annyira soknak, hogy nem mindig tudjuk lefedni ezeket. Szülőkkel és kollégákkal is kell tartani a kapcsolatot, rengeteg dolog része a munkánknak. Egyre több a nehézség, a támogatás terén viszont nincs változás.

– A programjaikba nem tudnak olyan szakembereket bevonni, akik segítenek lefedni a többi iskolát?

– De igen, erre van lehetőség és együtt is működünk különböző intézményekkel. A Babeș – Bolyai Tudományegyetemről is járnak hozzánk gyakorlatozók, mesteris hallgatók, ők picit besegítenek abba, hogy tudjunk több területet lefedni. Egyre többen jelentkeznek a pszichológiára, és egyre többen el is végzik. Szerintem lenne rá elég szakember, viszont nincs állás, ezt lenne jó létesíteni, ebben reménykedünk.

– Ha a vidéki helyzetet nézzük, ott mennyire biztosított a pszichológiai ellátás?

– Sok helyre nem jutnak el a kollégák, ezért körzetnek írják be valamelyik városi iskolához. Ez az óvodákra vonatkozóan is így működik. Van továbbá olyan összevont állás létesítve, ami négy-öt megyei települést érint. Ez úgy működik, hogy az illető kollégának egy hét alatt mindenhová el kell jutnia, jóformán mindenhol van, és sehol sincs, mert mindössze néhány órája van lefedni egy iskola problémáit.

– Említette korábban a diákok túlterheltségét, mint gyakori problémát. Ön szerint a tanrend és a vizsgák miatt egyre többen éreznek magukon ilyen típusú feszültséget és létezik-e kommunikáció a szakma és a döntéshozók közt ez ügyben?

– Valószínűleg sokan éreznek ilyen nyomást a diákok közül, elég sok az elvárás velük szemben, sokat kérnek tőlük. Halmozódik bennük a sok anyag, ami évente összegyűl. Létezik kommunikáció az iskolapszichológusok és a döntéshozók között, de nem biztos, hogy minden alkalommal meghallják, amit mondani akarunk vagy tenni is tudnak érte. Minden megyének van központja, ahol havi gyűléseink vannak, kérvények is mentek már a minisztériumhoz sokszor a helyek növelésével kapcsolatban, de egyelőre nem volt rá keret, és nem tudták megoldani.

– Vannak-e esetleg olyan kihívások, jelenségek, amelyekkel a pályája kezdetén nem találkozott és az elmúlt években kezdtek el nehézséget okozni?

– Nem tudnék ilyent mondani. Többnyire ma is azok a dolgok jelentenek kihívást, mint a pályám kezdetén, például az említett limitált lehetőségek. Jobb körülmények között mélyrehatóan tudnánk foglalkozni egyes problémákkal. Nehézségek korábban is voltak például a szülőkkel való kommunikációban, nagyon személyfüggő, hogy éppen ki hogyan viszonyul adott helyzetekhez.

– Nekem a lehetséges változás kapcsán a digitális eszközök elterjedése jutott először eszembe. Sok pedagógus már beépíti őket a tanóráiba, hogy alkalmazkodjon a mai diákok elvárásaihoz, de mi a helyzet a negatív oldallal? Mennyire válnak könnyen függővé a gyerekek?

–Sajnos könnyen azzá válnak. Erre a covid-időszak is rásegített, mert akkor mindennek online kellett működnie, és még nagyobb lehetőséget jelentett a gyerekek számára arra, hogy képernyő előtt legyenek, egyébként is sok időt töltenek előtte. Éppen ezért ezekkel a módszerekkel tudjuk közelebb hozni hozzájuk a tananyagot, másképp nem biztos, hogy sikerülne.

Ami a függőséget illeti, ha tanórán elvesszük tőlük a telefont, az valamilyen szinten jó, mert nem vonja el a figyelmét az óráról. Ez a dolog viszont kétoldalú, mert én úgy gondolom, a tanórának önmagában annyira érdekesnek kellene lennie, hogy a diák magától se nyúljon hozzá. Azt tapasztalom viszont, az agyuknak már igénye van sokszor a több ingerre és megszokásból akkor is hozzányúlnának, amikor érdekes számukra az, amiről szó van.

– Amire kitért, az egyfajta ingerfüggőség, ami manapság nemcsak a gyereket, hanem bármelyik másik generációt is elérheti. Rengeteg információt kapnak különböző platformokról, hogyan lehet ezt kezelni?

– Úgy gondolom, kisgyerekkortól kell elkezdeni a megelőzést, egy kamaszodó gyerek esetében már nehéz. Szükséges lenne időben keretet szabni ennek és nem szabadna egy három-négy éves gyereket ott felejteni a képernyő előtt vagy engedni, hogy elemi osztályos korától okostelefonja legyen, ha nincs erre szüksége. Nyilvánvalóan nem jó megoldás a teljes tiltás, hiszen erről szól az egész világ, de a korlátokra odafigyelve ki kéne alakítani egyfajta egyensúlyt. Idővel a kritikus gondolkozást is jó lenne fejleszteni, hátha a gyerek elkezdi majd szűrni azokat az információkat, amelyeket az interneten látott vagy olvasott. Ez a képesség iskolában is fejleszthető, de nagy fába kellene vágnunk a fejszénket, ha olyan gyereket tanítunk erre, akinek a szülei soha nem magyarázták el.

– Gyakori kérdés az is, hogy a pszichológus mennyire szólhat bele a szülők döntéseibe.

– Beleszólni nem tudunk, a döntés a szülőé. Ötletet vagy tanácsot pszichológusként lehet adni azzal kapcsolatban, hogy látom a gyerekének a konkrét esetét. Elmondom, mit tapasztalok, így a szülő kap egy visszajelzést arról, mit gondolok. Van, aki érti, és elgondolkodik rajta, van, aki nem. A hozzám járó gyerekek szüleivel 4-5 hetente tartom a kapcsolatot. Legtöbbször be is hívom őket személyesen. A nagy publikumnak szoktunk szülők iskoláját tartani különböző témákról, korosztályonként igyekszünk minél több tudást nyújtani a gyerekekről, ebbe elég sok embert sikerült bevonni.

– Ha a gyerekek a saját családjukkal kapcsolatban fogalmaznak meg problémákat, mennyire nehéz bevonni a szülőt a beszélgetésekbe?

– Gyakran megfogalmaznak ilyen gondokat is. Amikor elemi osztályos gyerekről beszélünk, akkor általában bevonjuk a szülőt is a megoldásba, ha líceumosról, akkor már nem, csak akkor, ha ő akarja. Fontos, hogy a diák ilyenkor biztonságban érezze magát, és szabadon eldönthesse, szeretné-e, hogy a szülő is részt vegyen a beszélgetésben.

– A függőségek témájánál maradva, az okoseszközök mellett beszélhetünk a cigarettáról és a drogokról is, két példát említve a legelterjedtebbek közül. Hajlamosabbak-e a diákok ezekre, mint egy-másfél évtizeddel ezelőtt?

– Nem hiszem, hogy hajlamosabbak, de akkoriban még nem voltak ennyire könnyen elérhetőek mindenféle tudatmódosító szerek. Régebben hiába volt valaki hajlamos erre, ha nem volt lehetősége megszerezni. Gyerekkorban egyesek a valahová tartozás miatt is kipróbálhatják ezeket a szereket, ha körülöttük mások is ezt csinálják.

– Beszéltünk arról is, ha egy diák már későn, akár tizenegyedikes korában érkezik egy kialakult problémával, nehéz a helyzet, mert a szükséges megelőzés nem történt meg és már nehezebb segítséget nyújtani. Ön hogyan viszonyul az ilyen esetekhez?

– Ilyenkor fontos, hogy érzékenyítsük a diákot arra, hogy felismerje a nehézséget. Ha ez megtörténik, onnantól kezdve valószínűleg el tud indulni a javulás útján. Ha csak külső nyomásra jön a rendelőmbe, akkor nehezebben fogja ezt felismerni, általában mi a motiváción dolgozunk. Leginkább a saját tapasztalataira alapozva megnézzük, lát-e valamit a viselkedésében, ami hátráltatja őt az életben.

– Még az interjú kezdetén említette, hogy ma már gyakrabban fordulnak önhöz önként a diákok, mint pályája elején. Azt is el lehet mondani velük kapcsolatban, hogy a vitában is könnyen elfogadják a különböző véleményt?

– Mindenképpen. Ha ők gyűjtenek különböző pró és kontra érveket a vitákban, sokkal kommunikatívabbak. Amikor önként jönnek, az nem olyan, mint amikor harapófogóval kell kihúzni belőlük különböző dolgokat. Ebből a szempontból a fejlődés is látványos, most már sokkal nyitottabbak a gyerekek arra, hogy saját szemléletükön változtassanak, és gyakorlatba is ültessék a különböző tanácsokat, aminek meglesz az eredménye.