Kelemen Hunor a Maszolnak: az USR–PLUS nem akadályozhatja meg, hogy elfogadják az Anghel Saligny-programot  

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak elmondta: a szerdai kormányülés 19 órai folytatására remélhetőleg az USR–PLUS is belátja, hogy „nem akadályozhatja és nem is tudja megakadályozni” az Anghel Saligny-program elfogadását. A kormányfő-helyettes szerint a pártok belső harcainak a kormányzásba történő beszivárgása érhető tetten a szerda délelőtti nyilatkozatháborúban is.

A PNL-ben és az USR–PLUS-ban is elnökválasztásra készülnek, ez pedig érződik a koalíció munkájában. Mindkét pártban elég szerencsétlenül kezelik ezt a belső harcot, az önkormányzati témákat ennek a versengésnek a részévé teszik és ez nem szerencsés – mondta a Maszol megkeresésére Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra reagálva, hogy a szerda délelőtti kormányülésen az USR–PLUS akár a kormányból való kilépést is kilátásba helyezte abban az esetben, ha kormány napirendjére tűzi az önkormányzatok fejlesztési tervéről szóló, mintegy ötven milliárd lejes Anghel Saligny-programot.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke | Fotó: Agerpres

„Jó két-három hete érződik az, hogy a kormányzásba nagyon beszivárog a belső harc, mindenki pozícionálni próbálja magát ilyen vagy olyan módon, most az RMDSZ maradt a – ha szabad ilyet mondani – az egyetlen racionális szereplője a koalíciónak” – fogalmazott Kelemen Hunor a Maszolnak.

Az Anghel Saligny-program keretében azokat a helyi közösségeket kell fejleszteni, amelyek ebben a pillanatban ilyen vagy olyan okok miatt hátrányban vannak. „Azt évek óta mondja mindenki, hogy kellene egy program, hiszen van egy csomó olyan település, amelyek európai uniós támogatásra nem tudtak pályázni, mert nem tejesítették a pályázási feltételeket. Ezeket nem lehet halálra ítélni” – mondta a Maszolnak az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor leszögezte: a fejlesztések a helyi közösségeket érintik, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag milyen politikai színben megválasztott polgármester vezeti az adott közösséget.

Kelemen Hunor szerint a  szerdán 19 órakor folytatódó kormányülésen elfogadják az Anghel Saligny-programot és lehet készíteni a költségvetés-kiegészítést péntekre. Szerinte a kormányülés kora esti folytatására „a dolgok olyannyira kisimulnak, hogy az USR–PLUS is belátja, nem akadályozhatja és nem is tudja megakadályozni egy ilyen programnak az elindítását”.

Kelemen Hunor az Agerpresnek adott szerdai nyilatkozatában felidézte, hogy az Anghel Saligny-tervet, amelyről év elejétől tárgyalnak, a PNL és Florin Cîţu miniszterelnök is támogatta. Egy hónappal ezelőtt került első olvasatban a kormány elé, majd a szaktárcák megkezdték róla a véleményezést. Kifejtette, az Anghel Saligny-terv különbözik a Helyi Fejlesztések Országos Programjától (PNDL), mert csak néhány ágazatra koncentrál, ezek: a helyi és megyei utak, csatornázás és ivóvízellátás, gázvezeték-hálózat.

„Nem tudjuk elfogadni, hogy a 21. században 22 ezer kilométernyi megyei utunk és 27 ezer kilométernyi helyi utunk nincs felújítva, leaszfaltozva. Nem tudjuk elfogadni, hogy 2021-ben a területi-közigazgatási egységek 57%-ának nincs csatornahálózata és 27%-ának ivóvízhálózata. Ugyanakkor az is elfogadhatatlan, hogy Románia lakosságának mintegy fele nincs rácsatlakozva a gázhálózatra” – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve: az adatok tükrében a program támogatói nagyon fontosnak tartják a tervet, amely 50 milliárd lejes keretből valósítana meg fejlesztéseket 6 év alatt.

„És az az USR erre azt mondja, hogy nem prioritás a számukra. Számukra nem prioritás Románia fejlesztése, a helyi közösségek fejlesztése, a helyi közösségek kiemelése ebből az állapotból. Ők egy adott pillanatban mindannyiunkat zsaroltak. Azt mondták: pénzt a SIIJ-ért cserébe. Tehát ha mi módosítás nélkül elfogadjuk Stelian Ion miniszter törvénytervezetét, akkor ők is elfogadják a Saligny-tervet. Ezt nem fogadtuk el mi sem, és Florin Cîţu miniszterelnök sem. Szerintünk ez a projekt nem a PNL, nem az RMDSZ, nem a PSD és nem az USR érdekeit szolgálja, ez egy országos program, amely minden embert és minden közösséget szolgál” – jegyezte meg a kormányfőhelyettes.

Kelemen Hunor szerint a projekt jóváhagyási eljárásakor betartották az előírásokat, és a tervezetbe belefoglalták az USR javaslatait. Kifejtette, elfogadhatatlan, hogy 'valaki a végtelenségig blokkolja a kormány munkáját', ezért tűzték a kabinet 19 órától kezdődő ülésének napirendjére a tervezetet.

Kapcsolódók

Kimaradt?