Kelemen Hunor: Nem meglepő, hogy Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztséget – ezután derül ki, ebben kik támogatják

Nem volt meglepetés Klaus Iohannis államfő bejelentése, miszerint úgy döntött, indul az észak-atlanti szövetség főtitkári tisztségéért folyó versenyben, zajlanak a tárgyalások, de egy harmadik jelölt is felbukkanhat, nyilatkozta kedden este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

„Várható volt, hogy Románia elnöke a polgárok elé áll, és elmondja, melyek a tervei, miután befejezi mandátumát. Így azt hiszem, senkit sem ért meglepetésként a keddi bejelentés. További tárgyalások következnek, mert nem többségi szavazással döntenek a NATO főtitkári tisztségről, hanem konszenzusra van szükség. Jelenleg két erős jelölt van: Mark Rutte és Klaus Iohannis. Eddig három-négy ország jelezte, hogy Mark Rutte mellett áll ki. Várjuk a bejelentéseket, hogy ki támogatja Klaus Iohannist, de konszenzusra lesz szükség, így tárgyalások következnek" – idézi az RMDSZ elnökének a TVR Infóban elhangzott nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala Kelemen Hunor leszögezte, egy olyan időszak következik, amikor minden elemző elmondja a véleményét, de valójában senki sem látja előre, pontosan mi fog történni.

„Gyakran, amikor két erős jelölt van versenyben, számítani lehet meglepetésre – bejelentkezik egy harmadik, és végül mellette alakul ki a konszenzus. Most már biztosan tudjuk, hogy Mark Ruttét nem támogatja Törökország, Bulgária és Magyarország. Romániáról, hogy van saját jelöltje. De azt nem tudjuk, hogy ki támogatja Iohannist. Hollandia biztosan nem, és azok az államok sem, melyek már bejelentették, hogy Mark Rutte mellett állna. Meglátjuk, mi lesz" – tette hozzá.

Kelemen Hunor szerint a NATO leendő vezetőjének egy rátermett, kiegyensúlyozott embernek kell lennie.

„Rátermett vezetőre van szükség, aki tárgyal, jól kommunikál, képes arra, hogy a különböző elképzeléseket közös nevezőre hozza. Nem mondhatjuk, hogy Klaus Iohannis nem rendelkezik ezekkel a képességekkel, mert az más kérdés, hogy jobbra jelzett, és balra ment, de tárgyalt, koalíciókat hozott tető alá” – mutatott rá a szövetség elnöke.

Hozzátette, ebben a kérdésben fontos szerepet játsszanak a balti államok, Észtország, hiszen az észt miniszterelnök nevét is hangoztatják a NATO tisztség kapcsán. Az Észak-atlanti Szövetség és az Európai Unió keleti szárnya – a Baltikumtól Bulgáriáig – jelenleg a legsebezhetőbb régió, ebből a szempontból racionális döntés lenne, ha innen választanak NATO főtitkárt. Kérdéses, mi történik, ha az amerikai kormányzat megváltozik, és Donald Trump visszatér, erre a forgatókönyvre is kell egy B-terv, részletezte az RMDSZ elnöke.

Amint megírtuk, Klaus Iohannis államfő kedden jelentette be, úgy döntött, hogy indul az észak-atlanti szövetség főtitkári tisztségéért folyó versenyben. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nemrég közölte, Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését támogatja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?