Román elemző: Iohannisnak nagyon jó esélyei vannak a NATO-főtitkári címre

Cristian Pîrvulescu elemző szerint az államfőnek „nagyon jó” esélyei vannak a NATO-főtitkári posztért folytatott versenyben.

A politikai elemző az Agerpresnek nyilatkozva egy nagymester sakkozóhoz hasonlította kedden Klaus Iohannist, aki gondosan előkészíti a lépéseit. Szerinte nem véletlen, hogy az államfő a montenegrói elnökkel tartott találkozója után jelentette be a szándékát a NATO-főtitkári tisztség megpályázására. Ez azt jelezheti, hogy maga mögött tudja egy közép- és kelet-európai államokból álló koalíció támogatását – magyarázta.

A NATO brüsszeli székháza, előtte már felvonták a svéd lobogót is | Fotó: Agerpres/EPA

Pîrvulescu emlékeztetett arra, hogy Magyarország határozottan ellenzi az eddig legesélyesebbnek tartott Mark Rutte holland kormányfő NATO-főtitkárrá választását, és a balti államok, illetve Lengyelország is egy kelet-európai vezetőt látna szívesebben a katonai szövetség élén.

„Mindez azt mutatja, hogy fennáll az lehetősége egy olyan konfrontációnak Kelet és Nyugat között, amelyet senki sem akar. De ha Kelet egy erős és európai szinten elismert jelölttel áll elő, akkor szerintem Iohannis esélyei nagyon jók” – jelentette ki a politikai elemző.

Pîrvulescu úgy vélekedett, hogy a kelet-európai országok támogatni fogják Romániát ebben a versenyben, mindenekelőtt a balti államok, Lengyelország és várhatóan Magyarország is. Szerinte Iohannis esélyeit növeli, hogy körültekintő és diplomatikus, amivel több nyugati ország támogatását is elnyerheti. Megjegyezte: Mark Rutte ellen szólhat az is, hogy Hollandiában szélsőséges erők nyerték meg a választásokat.

Az elemző szerint az alkudozások a NATO-főtitkári posztról már elkezdődtek a tagállamok között. Szerinte a nyugati országok és a NATO érdeke egységet mutatni. „Tehát gyorsan túl kell lépniük a vitákon, és egy keleti jelölt nagyon erős, mert a Kelet most ki van téve az orosz támadásoknak” – magyarázta Pîrvulescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?