Iohannis a luxemburgi miniszterelnökkel látogatott el a nagysinki katonai bázisra

A Brassó megyei nagysinki (Cincu) katonai bázisra látogatott kedden Klaus Iohannis államfő Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök társaságában. A felek a NATO keleti szárnyának megerősítéséről is tárgyaltak. 

Tárgyalásaik után az államfő és a vendége meglátogatták a kiképzőközpontban tartózkodó csapatokat, majd beszédet mondtak a NATO romániai harccsoportjához tartozó luxemburgi katonáknak. Az eseményen részt vett Francois Bausch luxemburgi védelmi miniszter is.

Iohannis a NATO keleti szárnyának megerősítéséről is tágyalt Fotó: Klaus Iohannis Facebook oldala

Klaus Iohannis államfő és Xavier Bettel miniszterelnök a NATO keleti szárnyának megerősítéséről és az Ukrajnának, illetve a régió sebezhető partnereinek nyújtott támogatás folytatásáról tárgyaltak, különös tekintettel a háború következményei által súlyosan érintett Moldovai Köztársaságra - közölte az Agerpres által idézett elnöki hivatal. A megbeszélések érintették a román-luxemburgi uniós együttműködés elmélyítését, beleértve az új stratégiai menetrend elfogadását és az EU bővítési folyamatát. Emellett a felek megvitatták a román-luxemburgi gazdasági és ágazati kapcsolatok szorosabbra fűzését, különös tekintettel a befektetésekre, a pénzügyi piacok és a csúcstechnológiák fejlesztésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?