Iohannis: Románia NATO-tagként hozzájárul a biztonság növeléséhez

Románia különleges helyet foglal el a NATO-n belül, és vitathatatlanul hozzájárul a biztonság növeléséhez a fekete-tengeri térségben és az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán – mondta Klaus Iohannis államelnök kedden, a román hadsereg napján szervezett katonai ceremónián tartott beszédében.

Rámutatott továbbá, hogy Romániában folyamatosan nőtt az elmúlt években a NATO-jelenlét. Iohannis kijelentette, hogy „a hadsereg a kitartás szimbóluma volt és az is marad”, és hangsúlyozta, hogy „partnereinkkel és szövetségeseinkkel együtt erősebbek vagyunk”.

„Fokozott bizonytalanságban élünk, az összetett kihívások kihatnak mindennapi életünkre is. A jelenlegi nehéz helyzetben az általunk követendő irány egyértelmű: továbbra is egységesek és eltökéltek maradunk, ragaszkodva azokhoz az értékekhez és szimbólumokhoz, amelyek nemzetként meghatároznak és megerősítenek bennünket, és erősítjük az együttműködést szövetségeseinkkel és partnereinkkel” – fogalmazott Iohannis.

Iohannis a hadsereg napja alkalmából tartott rendezvényen | Fotó: presidency.ro

Az államfő arról is beszélt, hogy fontos a védelmi költségvetésre jelentős összeget fordítani. Emlékeztetett, hogy 2017-től kezdődően a GDP 2 százalékát biztosítják évente a védelmi minisztériumnak, ami megkönnyítette a beruházások, a műszaki és eszközbeszerzések növelését, valamint a „szövetségesekkel való jobb együttműködés érdekében a felkészüléshez és a képzéshez szükséges forrásokat”. Hozzátette: folytatódik a román hadsereg modernizálása, és 2023-tól a GDP 2,5 százalékát költi védelmi célokra Románia annak érdekében, hogy „a hadsereg jobban el tudja látni a rábízott feladatokat, és ezáltal még hitelesebbé váljon Románia regionális biztonsági pillérként betöltött szerepe”.

„Létfontosságú, hogy beruházzunk saját védelmi erőinkbe, mert sajnos azt látjuk, hogy még mindig vannak olyan államok, amelyek elavult mentalitással, fegyveres erővel fenyegetik egy független ország szuverenitását, szembe szegülve a szabályokon alapuló nemzetközi rendszerrel. A NATO-országok és partnereik válasza döntő és határozott kell legyen, hogy hozzájáruljon bármely potenciális ellenfél elrettentéséhez” – szögezte le az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A ceremónián jelen levő katonákat Iohannis arra biztatta, hogy vegyenek részt aktívan a román hadsereg korszerűsítési folyamatában, továbbra is a legmagasabb színvonalon képezzék magukat, hogy a NATO-szabványoknak megfelelően fejlesszék és erősítsék képességeiket, tudásukat az elrettentés és a védelmi pozíció megerősítése érdekében.

A fővárosi Károly-parkban szervezett ceremónián Nicolae Ciucă kormányfő is részt vett.

Kapcsolódók

Kimaradt?