Klaus Iohannis megpályázza a NATO-főtitkári pozíciót

Úgy döntöttem, elindulok a NATO-főtitkári posztért zajló versenyben - jelentette be keddi sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis. Mint fogalmazott: a szövetség megújulásra szorul. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nemrég közölte, Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését támogatja.

Az államfő hosszasan méltatta a NATO-t, a szervezet szerepét Románia biztonságát illetően. Arról is beszélt, hogy Oroszország hosszú távon fenyegetést jelent, éppen ezért fontos szerep jut a NATO keleti szárnyára. Kiemelte Románia szerepvállalását a szövetségben, s elkötelezettségét Ukrajna mellett. Úgy vélte, az országot elismerik a NATO-ban és az Európai Unióban egyaránt. Az utóbbi hetekben központi téma volt a második mandátumát idén befejező elnök esélye az északatlanti katonai szövetség főtitkári posztjára. 

Klaus Iohannis kész vezetni a világ legerősebb katonai szövetségét Fotó: Klaus Iohannis Facebook oldala

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nemrég bejelentette, Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését támogatja a NATO-főtitkári posztra. Ezt követően a Bloomberg tudósítója X-oldalán azt az infotmációt közölte, hogy Románia értesítette a NATO-tagokat: jelölni tervezi Klaus Iohannis államfőt a szervezet főtitkári posztjára. Az elnöki hivatal akkor nem kommentálta a hírt. Elemzők kizártnak tartják, hogy Iohannis NATO-partnerekkel folytatott háttéregyeztetések nélkül hozta volna meg a döntését.  

Rutte támogatottsága messze nem egyöntetű a katonai szövetségen belül, márpedig a NATO-tagok egyhangú döntéssel választják meg Jens Stoltenberg utódját. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter egy múlt heti nyilatkozatában megerősítette Magyarország azon álláspontját, hogy nem támogatja Mark Rutte holland miniszterelnök megválasztását a NATO főtitkárává. A budapesti diplomácia vezetője Rutte jelöltsége kapcsán azt mondta, hogy Magyarország  kormánya biztosan nem tudja egy olyan személy megválasztását támogatni, aki „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”. „Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná” – jelentette ki Szijjártó Pétert. Mark Rutte jelöltségét Magyarországon kívül a balti államok sem nézik jó szemmel. A NATO-tagok egyhangú szavazással választják meg a védelmi szövetség vezetőjét. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kimaradt?