Kamionbiztos járólapokkal újítják fel a nagyváradi sétálóutcát

A kövezet 7,5 tonnás járműveket is elbír majd ott, ahol kizárólag gyalogosok közlekednek.

Közel 4 millió euróból újítják fel a nagyváradi Fő utcának a Nagysándor utca és az egykori Steiner pékség közti szakaszát, döntött a helyi önkormányzati testület. A 16 évvel ezelőtt lerakott kövezetet 7680 négyzetméteren 8-10 cm vastag porfirlapokra, 1006 négyzetméteren pedig porfir kockakőre cserélik.Itt ér majd véget az új, méregdrága porfir burkolat | Fotó: Facebook/Oradea

A 19 millió lejes beruházás keretében olyan vasbetonnal helyettesítik a kövezet alatti betonágyat, mely 7,5 tonnás teherautók által okozott terhelést is kibír. Ez teljesen értelmetlen döntésnek tűnik, ugyanis a Fő utca szóban forgó szakaszán kizárólag gyalogosok közlekedhetnek.

„Mindenhol a civilizált világban, Budapesttől egész Bécsig, a városközpontoknak kereskedelmi jellegük van, s reggel 7 és 10 óra között 7,5 tonnás teherautók végzik az árufeltöltést” – magyarázta Florin Birta polgármester.

Birta nem zavartatta magát azon tény miatt, hogy a nagyváradi Fő utcán 7,5 tonnás jármű utoljára valószínűleg a 70-es években közlekedett, amikor még arra járt a villamos. Ha a soktonnás terhelést elbíró járólapok beszerzésének nincs is semmi értelme, arra biztos jók, hogy alaposan megdobják a költségeket.

Az önkormányzat uniós forrásból szeretné finanszírozni a beruházást.  

Kapcsolódók

Kimaradt?