Újra megnyílt a Madách-átjáró Nagyváradon

Ismét megnyílt Nagyváradon a Madách-átjáró, az ikonikus Bazár épület közötti passzázst felújították, automata ajtókkal látták el és időszakos kiállításokat tartanak ott.

Fotó: A nagyváradi polgármesteri hivatal

Már most láhatóak régi fényképek a sétálóutca és a Madách Imre utca között húzódó Bazár épület átjárójának falain, a nagyváradi önkormányzat szerdai tájékoztatása alapján pedig eseményeket is szerveznek majd ott.

A felújítás során térfigyelő kamerákat szereltek fel, amelyeket rácsatlakoztattak a helyi rendőrség rendszerére, hogy így óvják az amúgy vitrinben kiállított javakat és hogy a hajléktalanok ne éjszakázhassanak az átjáróban. A bejáratokra mozgásérzékelővel ellátott automata üvegajtókat szereltek fel, amelyek reggel és este nyolc óra között működnek. Este nyolc óra után kinyílnak, hogy a bent lévő emberek kimehessenek, ugyanakkor, ha valaki bent rekedne, az a helyi rendőrséget értesítve „szabadulhat”. Kívülről az ajtók 20 óra után már csak elektromos kártyával nyithatóak.

Fotó: A nagyváradi polgármesteri hivata

Egy a galambokat távol tartó rendszert is felszerelte, emlékezetes ugyanis, hogy felújítás előtt a madarak előszeretettel telepedtek meg az éveken át üresen álló, elhagyatott passzázsban.

A polgármesteri hivatal kiemelte, hogy jövőre több kulturális eseményt is a Madách-átjáróban szerveznek meg. Ezek közül az első egy kiállítás lesz január 15-én, a román kultúra napja alkalmával. „Az alapítványunk jó viszonyt ápol a Bazár lakótársulással, amelyet Liana Gerber képvisel. Közösen döntünk majd arról, hogy milyen események legyenek az átjáróban. Idén nem volt elkülönítve költségvetés erre a célra, ezért jelképesen, korabeli fényképeket állítottunk ki a vitrinekbe” – mondta Angela Lupșa, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezetője.

Fotó: A nagyváradi polgármesteri hivatal

A közlemény emlékeztetett arra, hogy a Bazárt idősebb Rimanócy Kálmán tervezte és építette. A munkálatok 1899-ben kezdődtek és párhuzamosan zajlottak a nagyváradi színház építésével. Az átjárót jó ideig újságok és könyvek árusítására használták, de leromlott állapota miatt az elmúlt időszakban zárva volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?