Ismét szállítják a szemetet Marosvásárhelyen

Elkezdődött kedden a szemétszállítás Marosvásárhelyen, miután a napokig felgyülemlett hulladék miatt több lakónegyedben már a bűz is zavarta a lakókat. A városban rövid időn belül másodszor robbant ki „szemétbotrány”, ezúttal rövidebb idő alatt sikerült rendezni a kérdést.     

A mozgósítási időszakkal kapcsolatos összes kötelezettséget teljesítve, az új szolgáltató elkezdte a háztartási szemét begyűjtését - tájékoztatott kedden a Marosvásárhelyi Polgármesteri hivatal. Tájékoztatásuk szerint már délelőtt 150 tonna háztartási hulladékot gyűjtöttek össze a városrészekből. A szolgáltató becslése szerint szerdán a város területének 90 százalékáról elszállítják a hulladékot. A marosvásárhelyiek körében óriási felháborodást keltett, hogy ismét napokig szünetelt a szemétszállítás, s a felgyülemlett hulladék sok helyen bűzlött a nyári melegben.    

Több sikertelen tárgyalás után, múlt kedden szerződést kötött az Ecolect Közösségi Társulás Marosvásárhely és környékének szemétszállítására - számolt be a marosvasarhelyiek.ro. A versenytárgyalást a Salubritate Polaris-UGE Mures nyerte meg. A cég ötnapos türelmi időt kapott a munka megkezdésére. A szerződésben foglaltak szerint Marosvásárhelyen és 17 további településen kell biztosítsa a háztartási hulladék összegyűjtését és elszállítását. A nyertes cég július negyedikén, kedden megkezdte a szolgáltatást.

Napokig bűzlött a szemét a városban Fotó: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának Facebook oldala

Mint arról a portál korábban beszámolt, az Ecolect Közösségi Társulás 2022 júniusában írta alá hulladékgyűjtésére vonatkozó megbízási szerződést, a közbeszerzési eljáráson nyertes Brantner Veres S.A. köztisztasági vállalattal. A cég nem tudta teljesíteni szerződésben vállalt kötelezettségeit, a megyeszékhely, illetve további 17 település túl nagy falatnak bizonyult. Az érintett zónához tartozó önkormányzatok végül a szerződés felbontása mellett döntöttek. Az újabb versenytárgyalás kiírását már csak az Ecolect végezhette, a helyi önkormányzatok nem

Mint a marosvasarhelyiek.ro írja, a szemétszállítás hosszútávú megoldására két párhuzamos eljárást folytatott az Ecolect. Rövid távon, meghívásos alapon próbáltak megfelelő céget találni, ez a negyedik nekifutásra sikerült. Közben országos versenytárgyalást is meghirdettek, az ajánlatokat július hetedikéig lehet benyújtani, a nyertes céggel tíz évre kötnek szerződést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?