Ígérik, nem lesz fennakadás: a háromszéki útgondnokok felkészültek a havazásra

Jöhet a havazás, járműveik készen állnak arra, hogy a havat eltakarítsák, közölte a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is valós időben lehet majd követni a hókotrók útját az interneten. A Kovászna megyei utak karbantartásával megbízott Út és Híd Rt. is állandó ügyelettel biztosítja, hogy télen ne legyen fennakadás az utakon.

Máthé László a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat igazgatója érdeklődésünkre arról számolt be, hogy 10 jármű áll készen a hó eltakarításra, illetve beszereztek megfelelő mennyiségű csúszásgátló anyagot is. A téli szezonra a TEGA 400 tonna sódert és 400 tonna sót vásárolt, ezeket majd igény szerint pótolják. A sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat telephelyén tele van a kalcium-kloridos ciszterna is, amely összesen 90 köbméter utak jégmentesítéséhez használt folyadékot tárol.

A hókotrás a legforgalmasabb utakon kezdődik, onnan halad a kisebb utak irányába

Nem olyan anyaggal homokozunk, mint régen, apróbb méretű sódert használunk ami nem tesz kárt az autók fényezésében”, mondta Máthé László. Hozzátette: az apró szemű sóder mellett parajdi sót használnak, illetve leggyakrabban kalcium-klorid oldatot locsolnak az útra, amely megolvasztja a havat.

Fotó: Tega RT.

A Tega igazgatója arra hívja fel a sepsiszentgyörgyiek figyelmét, hogy havazáskor mindig a város legforgalmasabb útszakaszokon kezdik a hókotrást és fokozatosan jutnak el a kisebb forgalmú utakig. Van olyan gépük is, amely alkalmas a kisebb utcák takarítására, de a köztisztasági vállalat Sepsiszentgyörgyön nem takarít minden utcát a hótól, elsősorban a kis utcákba nem jutnak el.

Intenzív havazáskor mindegyik hókotró autó úton lesz, azonban néha van olyan mennyiségű a csapadék, hogy a TEGA 10 járműve sem tudja teljes mértékben eltakarítani azt, mondja Máthé László, aki szerint az úttestet járhatóvá teszik, azonban óvatosabban kell közlekedni.

A sepsiszentgyörgyiek interneten követhetik hogyan zajlik a hóeltakarítás

A rendszer úgy működik, hogy az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Tega köztisztasági vállalat minden járművére GPS készüléket helyeztek, amelyek valós időben mutatják, hogy az autó hol tartózkodik és ezeket az adatokat megosztják a lakossággal is.

Fotó: Tega RT.

Aki havazáskor kíváncsi, hogy miként zajlik a sepsiszentgyörgyi hóeltakarítás az IDE kattintva a „TEGA23” felhasználó és jelszó használatával láthatja a köztisztasági vállalat járműveinek mozgását.

Készenlétben állnak a megyei utak karbantartói is

Kovászna megye tanácsa november és március közti időszakra az alárendeltségében lévő megyei Út és Híd Rt. bízta meg a megyei utak téli karbantartásával. A vállalat a téli hónapok alatt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Bodzafordulón működtet hótalanítási bázist, onnan indítják a gépeket, amikor az időjárás megköveteli.

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint a közel 250 kilométernyi megyei út téli karbantartásának becsült értéke 11,2 millió lej. Az útügyi vállalat alkalmazottai folyamatos készenlétet biztosítanak, hajnalban végzik a megyei utak ellenőrzését, és ahol szükséges, ott megtisztítják az útfelületet, homokot és sókeveréket szórnak rá.

Háromszéken egyetlen olyan megyei útszakasz van, amelyet le kell zárni a téli hónapokban ezért felhívják a gépkocsivezetők figyelmét, hogy a Kőröspatak és Középajta közötti szakaszon, a Vadas-tetőn novembertől márciusig tilos a közlekedés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?