Igazságügyi törvényekkel foglalkozó különbizottság hozott létre a parlament

Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó különleges bizottság létrehozásáról döntött csütörtökön a parlament.

A testület létrehozását 273 törvényhozó támogatta szavazatával, 48-an ellenezték, ketten tartózkodtak. Az elfogadott határozat értelmében a két ház együttes különbizottsága az igazságügyi rendszer reformját célzó törvénytervezetekkel foglalkozik majd.

A testület 25 tagból áll, és megalapításától kezdve hatvan napon át működik. Vezetőségének tagjai: Gabriel Andronache (PNL) elnök, Marian Rasaliu (PSD), Ioan Cupşa (PNL), Murariu Oana (USR) alelnökök, Ladányi László Zsolt (RMDSZ) és Sorin Muncaciu (AUR) titkárok.Csütörtökön tértek vissza a törvényhozásba a képviselők és a szenátorok | Fotó: Agerpres

A bizottság megalapítását megelőző parlamenti vitán Stelian Ion, az USR képviselője bírálta a kezdeményezést. „A Iordache-bizottság után négy évvel egy hasonló bizottság jön létre, amelynek célja, hogy eltemesse az igazságügyi törvényeket” - mondta a korábbi igazságügyi miniszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy pártja részt fog venni a bizottság munkájában, és igyekszik kijavítani azokat a javaslatokat, amelyek visszavethetik az igazságügyi reformot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

George Simion, az AUR képviselője kijelentette, hogy pártja nem támogatja az igazságügyi törvénytervezeteket. „Teljes mértékben ellenezzük ezt a törvénycsomagot. (...) Az AUR minden tervezetet le fog szavazni, amelynek köze van ehhez a bizottsághoz” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?