Idén nem csökken a magyar anyanyelvű előkészítő osztályos gyermekek száma Maros megyében

Maros megyében idén összesen 3669 előkészítő osztályos gyermek beiratkozására számítanak a 2022–2023-as tanévben. Közülük 2037 gyermek román, míg 1526 magyar anyanyelvű.

Maros megyében idén 97 magyar tannyelvű osztály indul. Ami a magyar osztályok számát illeti, hosszú idő után először nincs csökkenés, miután évekig apadt számuk a diáklétszámmal együtt – tájékoztatta a Maszolt Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes.

Mint fogalmazott, általában a kisebb településeken vannak diáklétszámi problémák, ugyanakkor ez nemcsak a magyar kisebbséget érinti, hanem román többséget is. Hangsúlyozta, a diáklétszámtól függetlenül, ahol van előkészítős korú gyermek, mindenhol indul osztály. Mint részletezte, az előkészítő osztályokba hétfőn kezdődött meg a beiratkozások első szakasza, amely május 10-ig tart, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az adott iskolához lakhelyük szerint tartozó diákok az első beiratkozási fázisban előnyt élveznek azokkal szemben, akik más körzetből, településről szeretnének abban az intézményben tanulni. A második beiratkozási szakaszban, amely május 11-től kezdődik, a megmaradt helyek függvényében jelentkezhetnek azok a gyermekek, akik más körzethez, településhez tartoznak.

Fotó: Pixabay

A főtanfelügyelő-helyettes megjegyezte azt is, hogy amennyiben az előkészítős gyermeket más iskolába szerették volna beíratni szüleik, mint ahova tartoznak, és az első szakaszban nem kerültek be oda, a második szakaszban lehetőség van arra, hogy a lakcímhez tartozó iskolába írassák a gyermeket. Ha továbbra is maradnak helyek, újabb beiratkozási fordulót tartanak egészen szeptember 5-ig bezárólag, amikor elkezdődik az új tanév – mondta Illés Ildikó hozzátéve, hogy abban az esetben, ha betelnek a helyek, de időközben például egy család hazatér külföldről és be szeretnék íratni előkészítő osztályba gyermekeiket, a Maros Megyei Tanfelügyelőség jóváhagyja ezt a lakcímhez tartozó iskolákban.

A következő tanévben induló magyar tannyelvű kilencedik osztályokról Illés Ildikó elmondta, idén 43 középiskolai osztály, valamint 12 szakiskolai osztály indulását hagyták jóvá. Hozzátette, a szakiskolai osztályok létszáma módosulhat az igénylések függvényében.

A kilencedik osztályok esetében az utóbbi években a legnagyobb gondot a marosvásárhelyi Traian Vuia Szakközépiskolában, az Avram Iancu Szakközépiskolában, valamint a Faipari Szakközépiskolában tapasztalták, mivel ezekbe az intézményekbe sok esetben már csak azok kerülnek be, akik más iskolákba sikertelenül felvételiztek vagy elégtelen eredményeket értek el a képességfelmérő vizsgán – összegezte Illés Ildikó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?