Több magyar előkészítő és kilencedik osztály indul idén Kolozs megyében

Kolozs megyében 560 előkészítő osztályos gyerekre számítanak az oktatási intézményekben a 2022–2023-as tanévtől, összesen 15-tel többre, mint tavaly. A középiskolákban induló kilencedik osztályokból is több lesz a következő tanévtől, Kolozs megyében 27 magyar tannyelvű kilencedik osztályt engedélyeztek, öttel többet, mint múlt évben. Kerekes Adelhaida főtanfelügyelő-helyettes számolt be a Maszolnak az idei beiskolázási adatokról.

Mint elmondta, idén több magyar diák kezdi az előkészítő osztályt, és a középiskolákban is több lesz egy-egy osztállyal, mivel több ilyen korú gyermek van a megyében. Gond inkább a kis településeken mutatkozik, például Vajdakamaráson, mert ott viszont kevés gyermek él. De ezen a településen is elindulhatnak osztályok, mondta a helyettes főtanfelügyelő, ellenben megvan rá az esély, hogy szimultán módon tanulnak majd a gyerekek, vagyis az előkészítő osztályt összevonják az elsősökkel. Kerekes Adelhaida szerint a hasonló településeken elöregedőben van a lakosság, de sokan el is költöztek, nincsenek gyerekek, ezért nem biztos, hogy mindenhol indul osztály.

„Ahol a közösség erős, nincs baj az osztálylétszámokkal. Viszont a kisebb falvakban, ahol a magyar közösség számbelileg kevesebb, ott sajnos azért jelentkezhetnek gondok. Biztosan lesz mindenhol előkészítő, csak nem mindenhol lesz különálló osztály, lesz, ahol szimultán módon tanulnak majd” – fejtette ki.Fotó: Agerpres

Hozzátette, van olyan település, ahol nincs meg a tíz gyermek, ezért már öt gyerekkel is jóváhagyják az osztály elindítását, külön engedéllyel, de erre kevés példa van. Hozzátette, jó hír, hogy a Waldorf idén indít kilencedik osztályt is, és indul egy szakiskolai osztály Szentkirályon is. A tavaly csak huszonhárom kilencedik osztályt engedélyeztek, az idén ez a szám huszonhét, a műszaki szakközépiskolában – amely a szállítási vállalathoz tartozik – is indul magyar osztály, és még egy a Kolozsvári Református Kollégiumban.

Kérdésünkre válaszolva elmondta, szerinte nincs veszélyben Kolozs megyében a magyar nyelvű oktatás, „iskola van elég, minőségi szinten”, a tanárok jól képzettek, megvannak fokozati vizsgáik, kinevezett tanárok vannak, így szerinte nincs, amiért aggódni. Ami pedig jó hír, hogy jövőre még több diák lesz, idén a kilencedik osztályban 467 diák van, ám mivel a nyolcadik osztályban most 580-an tanulnak, több mint száz diákkal többen kezdik jövőre a középiskolát.

Első körben, mint mondta, azok iratkozhatnak be az osztályokba, akik a körzethez tartoznak. Hozzátette, egyes iskoláknak, például a felekezeti tanintézményeknek, a művészeti vagy a Waldorf iskolának nincs körzetük. Az iratkozás április 11-én kezdődik, és a második szakaszban azok a gyerekek iratkozhatnak majd be, akik nem tartoznak a körzetekbe. Erre egészen addig lesz lehetőség, amíg megtelnek a helyek. A második forduló május 30-án kezdődik, ekkor teszik ki a megmaradt helyeket, és egészen június 10-ig lehet jelentkezni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?