IICCMER: a „Csend börtöne” nem bukhat el a bürokrácián

Sürgeti a Râmnicu Sârat-i börtön múzeummá alakítását az IICCMER. A Csend börtöne projektre a támogatást már korábban jóváhagyták, a kivitelezés viszont késlekedik.

Erre Daniel Șandru, a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) elnöke hívta fel a figyelmet augusztus 23-án, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján.

Fotó: IICCMER

Az intézet képviselői többedmagukkal helyeztek el koszorút szerdán a kommunista diktatúra egyik legrémisztőbb fegyintézeteként számon tartott Rânicu Sârat-i börtönnél, közleményükben pedig hangsúlyosan felszólították az illetékeseket, hogy ideje lenne elkezdeni a létesítmény felújítását és múzeummá történő átalakítását. Azt írják, hogy a börtönmúzeum projektje széleskörű támogatást élvez, ugyanakkor a finanszírozási szerződésben foglalt határidők mellőzésével a 9 millió eurós uniós támogatás elvesztését kockáztatják. „Mostanáig az IICCMER minden rá eső kötelességét teljesítette a munkálatok engedélyeztetése során” – hangsúlyozták.

Șandru fontosnak tartaná, hogy haladéktalanul záruljon le a kivitelezést megelőző formalitás, főleg úgy, hogy az IICCMER májusban már megkapta az építkezési engedélyt. „Amennyiben a központi illetékes hatóságok nem teszik sürgősen a dolgukat, akkor minden igyekezetünk hiába valóvá válhat. Ha nem kezdjük el a projekt kivitelezését idén ősszel, akkor elveszíthetjük az uniós támogatás egy részét és állami költségvetéssel kell majd kiegészíteni a beruházás finanszírozását” – figyelmeztetett. Kiemelte: a „Csend börtönének” helyreállítása Románia becsületbeli kötelessége azokkal szemben, akik egykoron ilyen börtönökben szenvedtek és haltak meg. „Ezt nem bukhat el a bürokrácián” – szögezte le Șandru.

Fotó: IICCMER

A csend börtöne börtönmúzeum, mint ismeretes, 1989 óta a legnagyobb olyan projekt Romániában, amelyet a kommunizmus áldozatainak emlékére szánnak. A beruházást a Országos Helyreállítási Alap (PNRR) turisztikai és kulturális részlegének szánt forrásokból finanszírozzák. Az olyan börtönök mellett, mint a máramarosszigeti, szamosújvári vagy nagyenyedi, a Râmnicu Sărat-i börtön a kommunista elnyomás egyik központja volt, de a projektnek köszönhetően az emlékezés terévé, kulturális, dokumentumfilmes és turisztikai központtá alakulhat. A tervek szerint a múzeumon túl egy oktatási központot is létrehoznak, amely a virtuális valósággal, interaktív módon teszi majd érthetővé a fiatalok számára az 1989 előtt történteket. A tervekben fontos szerepet kapott, hogy az oktatási központot 21. századi technikai eszközökkel szereljék fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?