Túlzsúfoltak a börtönök, nem kell bevonulnia a korrupt ex-elnöknek

Dél-Afrikában az elítéltek száma 45 százalékkal haladja meg a börtönök kapacitását, ezért sokan nem töltik le a büntetésüket.

Jacob Zumát, aki 2009 és 2018 között Dél-Afrika elnöke volt, 2021-ben 15 havi börtönbüntetésre ítélték. Zuma megsértette a bíróságot, miután idézésre se volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügye tárgyalásain. A 81 éves Zuma pénteken adta fel magát, majd a hatóságok rögtön szabadlábra is helyezték. Az egykori politikus a börtönök túlzsúfoltsága kapott haladékot, írja a 444.hu.Jacob Zuma | Fotó: Wikipedia

Kilencezer olyan fogvartartott van a bűnözéstől sújtott országban, akiknek szabadlábra helyezése nem jár különösebb kockázattal, köztük van Zuma is. Az intézkedéssel a börtönök túlzsúfoltságát akarják csökkenteni, 47 százalékkal több rab van ugyanis, mint amennyi a férőhely. A helyzetet súlyosbította, hogy a rabok nemrég egy négyezer férőhelyes börtönt felgyújtottak, így az ott raboskodókat más börtönbe kellett szállítani.

A pretoriai kormány szerint a döntésben nem volt szerepe annak, hogy Zuma politikus volt. A ellenzéki Demokratikus Szövetség másképp látja, megtámadja a Zuma elengedéséről szóló döntést.

Zuma 2021-es bebörtönzése zavargásokhoz és 350 ember halálához vezetett. Zumát akkor szabadlábra helyezték, de egy bíróság a közelmúltban megállapította, hogy ez jogszerűtlen volt.

Zuma elnökségére annyira rányomta a bélyegét a korrupció, hogy utódja és párttársa, Cyril Ramaphosa a bizalom visszaszerzése érdekében kénytelen volt saját pártja vezetőivel szemben is fellépni. Zumát - aki amúgy még elnökként maga indította el a korrupciós vizsgálatokat a közvélemény nyomására - egy 1999-es ügyben vádolják azzal, hogy alelnökként kenőpénzt fogadott el egy francia fegyvergyártótól. Zuma szerint a vád koholmány.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?