Feltárták a kommunista rezsim gyermekkórházaiban meghalt kiskorúak eseteit

A Kommunizmus Bűneit Kutató és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán közölte, hogy az utóbbi öt évben 2207 olyan gyermek halálát tárta fel, akik 1990 előtt a Román Szocialista Köztársaság területén működő 26 neuropszichiátriai gyermekkórházban az éhezésbe, az embertelen körülményekbe vagy az orvosi ellátás hiányába haltak bele.

Az intézet becslése szerint 1967 és 1990 között több mint 15 ezer kiskorú halt meg a 26 gyermekotthonként működő kórházban. A legtöbb haláleset a Bihar megyei Csegődön lévő gyermekkórházban jegyezték: 1987-es megalapításától 1990 április 30-ig a 183 beutalt gyerek közül 160 veszítette életét.

Az IICCMER közleményének előzménye, hogy az Európai Parlament kedden felhívást intézett a gyermekbántalmazás megfékezésére Európában. Az IICCMER 2017-ben és 2018-ban feljelentéseket tett a legfőbb ügyészségen a pszichiátriai intézetek kiskorú ápoltjai ellen alkalmazott embertelen bánásmód miatt. A feljelentések szerint Csegődön 1987 és 1990, Păstrăveni-ben 1966 és 1990, Máramarosszigeten 1973 és 1992, Sireten pedig 1980 és 1989 között estek az embertelen bánásmód áldozatául a gyerekek.embertelen körülmények között „ápolták” a sorsukra hagyott gyerekeket | Forrás: IICCMER Facebook-oldal

A kutatómunka az archívumok tanulmányozásával, tanúk, áldozatok és feltételezett vétkesek meghallgatásával zajlott. A gyermekotthonként működő kórházak a hivatalos változat szerint „gyógyíthatatlan” kiskorúakat fogadtak be, a valóságban azonban árva vagy rossz családi körülmények közé születő, de egyébként teljesen egészséges, esetleg enyhe testi hibával élő gyerekek is oda kerültek és ott lelték halálukat. A túlélők súlyos testi és lelki traumákkal maradtak.

Az IICCMER folytatja a kutatómunkát. Daniel Şandru, az intézet ügyvezető elnöke elmondta, az eddigi vizsgálatok alapján 15 ezerre tehető az áldozatok száma, a túlélőké pedig egyelőre ismeretlen. Şandru arra kérte az illetékes bűnüldöző szerveket, hogy haladéktalanul vizsgálják ki ezeket az eseteket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?