Hulladékudvarokat hoznak létre, ahol ingyenesen leadhatók a nagyméretű kacatok

Ingyenesen tárolhatóak majd a nagyméretű hulladéktárgyak azokon a telephelyeken, amelyek létrehozásáról legutóbbi ülésén döntött a Bihar Megyei Tanács. A megye négy régióközpontjában, Nagyszalontán, Margittán, Élesden és Belényesben hoznak létre hulladékudvarokat, egyenként 150 ezer euróból.

A beruházások értékét a megyei önkormányzat állja, míg a helyi polgármesteri hivataloknak a hulladékudvaroknak szánt területet kell biztosítaniuk. Erről született megállapodás a megyei tanács szerdai ülését megelőzően az érintett önkormányzatok között. Egy ilyen telephelynek megközelítőleg háromezer négyzetméteres területre van szüksége, ezen helyezik majd el a konténereket, amelyekbe a helybéliek szelektíven válogatva és ingyenesen helyezhetők majd el a nagyméretű hulladékok, mint például a nagyobb elektromos berendezések, a bútorok, a textilhulladék, a házi komposztálás végterméke, vagy akár az építési törmelék és a használt olaj.

A tárolók megépítése részét épezi a Bihar megyei önkormányzat hulladékgazdálkodási stratégiájának. A hulladéktárolók létrehozásával szeretnék elérni, hogy az emberek ezekben adják le ingyenesen a lomtalanítás során kiszuperált tárgyakat, vagy a használhatatlanná vált eszközöket, és ne a települések környékén árok- és folyópartokon, erdőkben dobálják el azokat.

A hulladékudvarok működtetése a helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozik majd. Mivel a városok, amelyekben ezek létrejönnek, régióközpontoknak minősülnek, a telephelyek szolgáltatását a környező településeken élők is ingyenesen igénybe vehetik. A telephelyek a Nagyváradon már jó ideje létező hasonló létesítmények mintájára épülnek meg, ám ezeknek a működési szabályzatát, az órarendjét, azoknak a településeknek a listáját, amelyet szintén kiszolgál a hulladékudvar, a helyi tanácsok határozzák meg a megyei önkormányzat előzetes beleegyezésével.

Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök szerint további hulladékudvarok megépítése is indokolt, hogy ne legyen túl nagy távolság közöttük, és az embereknek a szállítási költségek miatt ne kerüljön sokba az egyébként ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás. A következő években további szemétlerakó telephelyek létrehozását tervezik, hogy 2-3 év múlva az egész megye területén elérhető közelségben legyenek működő hulladékudvarok.

A megye első hulladékudvara egyébként évekkel ezelőtt megépült az Észak-Bihar megyei Szalacs községben, ahol – messze megelőzve a megyei hulladékgazdálkodási stratégiát – négy évvel ezelőtt bevezették az ötfrakciós gyűjtést, megszoktatták az emberekkel a szelektív szemétgazdálkodás módját, így mára országosan az első helyen állnak az újrahasznosíthatóan gyűjtött szemét 90 százalékot is meghaladó arányát tekintve.

(Címlapkép forrása: nagyváradi önkormányzat)

Kapcsolódók

Kimaradt?