Hiányolja a választási vitákat Cseke Attila

Hajrájához érkezett a választási kampány, még két nap és életbe lép a kampánycsend a vasárnapi európai parlamenti- és helyhatósági választások előtt. Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei elnöke szerint az elmúlt heteket során pozitív visszajelzéseket kaptak, az EP-választások kapcsán jobbnak érzi, mint az öt évvel ezelőttit. A parlamenti szenátor, korábbi fejlesztési miniszter szerint versenytársaik hibát követtek ugyanakkor el, amiért nem igazán fektettek hangsúlyt erre, mert tapasztalatai szerint az embereket igenis foglalkoztatja Európa sorsa, a schengeni-csatlakozás, a mezőgazdasági támogatások.

Nagyváradon tartott szerdai sajtótájékoztatója alkalmával kiemelte, hogy kampánya során az RMDSZ szinten minden egyes nap rámutatott ezen választás jelentőségére és a jelenlét fontosságára. Aláhúzta, töretlenül EU-pártiak, ugyanakkor nem hagyhatták szó nélkül azokat a problémákat, amelyekkel szembesültek és szerintük változtatni kellene rajta. Így például a schengeni-csatlakozás esetében alkalmazott kettős mérce, az őshonos kisebbségvédelmi kezdeményezésük, de az is fontos szempont a jövőre nézve, hogy az elkövetkező ciklusban döntenek majd a kohéziós forrásokról. Románia számára ez életbevágó, ezért nem mindegy, hogy ki dönt róla, hogy megérti-e azt, hogy mit jelent ez a pénz az ország számára, magyarázta Cseke Attila.

Cseke Attila tucatnyi településen járt a kampány során, hogy a helyiekkel elbeszélgessen | Fotó: Cseke Attila Facebook-oldala

Ezen támogatások a helyi közösségekre is hatással vannak. Bihar megyei tanácselnök-jelöltként a vidéki-városi térségek közötti egyensúly megteremtését, a digitalizálást, az egészségügyi ellátás fejlesztését, a szociális, kulturális támogatást és vállalkozóbarát környezet kialakítását fogalmazta meg célkitűzésként. A kampánya során több mint 50 közösségben járt, csak azt nehezményezi, hogy nem igazán voltak szervezve választási viták, ami a demokrácia szempontjából is jó lett volna.

A Maszol kérdésére válaszolva azt mondta, hogy nehéz lenne felmérni a vasárnapi választási részvételt, de mindenképp két fontos választás közeleg. Ezen múlik, hogy mennyire erősek lesznek a következő négy, illetve az EP esetében a következő 5 évben. Újságírói kérdésre válaszolva, rámutatott, hogy a romániai magyar kisebbség számarányát figyelembe véve az előzetes felmérések adataitól függetlenül is fontos a választók mozgósítása. Meglátása, hogy az elmúlt kampányok során is hasonló mértékben kommunikáltak a román közösség felé is és az üzenet is ugyanaz volt.

A sajtótájékoztatón emlékeztetett arra is, összevont választás lesz vasárnap, a helyhatósági választások mostani győztesei majd csak ősszel kezdik meg a mandátumokat. Azt üzente azoknak, akiknek az újraválasztása nem járna sikerrel, hogy becsülettel vigyék végig a mandátumukat. A polgármesteri mandátum után is van élet, hangsúlyozta.

Csekét kérdezték a kampányban ellenségként feltüntetett AUR-ról is, ezzel kapcsolatban a szenátor emlékeztetett, hogy az AUR-nak és a hozzá hasonló szélsőséges pártoknak mélyen magyarellenes üzenetei vannak, amelyek nem szívesen látottak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?