Háromszéken tavalyhoz képest felére csökkent a medvekárok száma

Háromszéken idén is a medvék okozzák a legtöbb kárt az állatállományban és mezőgazdasági terményekben, ám tavalyhoz képest felére csökkent a nagyvadak által okozott károk száma, mondta Gheorghe Neagu. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója szerint a vadkárok csökkenése nagyrészt a veszélyes medvék kilövésével magyarázható.

A környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint míg tavaly 366 vadkárról érkezett bejelentés és kártérítési igény, idén eddig 150 vadkárt jegyeztek. Az esetek számának csökkenésével együtt mérséklődött a kártérítési igénylések összege is. Tavaly a háromszéki környezetvédelmi hivatal 1,1 millió lejnyi kártérítést fizetett a gazdáknak és állattartóknak, idén 306 ezer lejre rúg a vadon élő állatok által okozott kár értéke, amiből eddig 177 000 lejt térített meg számukra az állam.

Gheorghe Neagu reméli, kapnak pénzt a költségvetés-kiegészítéskor és ki tudják fizetni a maradék összeget is. Hozzátette: a valóságban sokkal nagyobb a vadkárok száma és értéke, ám jellemzően sok gazda és állattartó a bürokrácia miatt nem jelenti a károkat és nem nyújt be kártérítési igénylést.

Gheorghe Neagu, a környezetvédelmi ügynökség vezetője | Fotó: Kovács Zsolt

Gheorghe Neagu szerint a legjelentősebb károkat a medvék okozzák, amelyek tönkreteszik elsősorban a kukoricát és pusztítanak a juhok, háziszárnyasok és szarvasmarhák között. Példaként említette, hogy Baconban egy medve több mint tíz tehenet ölt meg és a pásztorra is rátámadt, ami miatt elrendelték a kilövését, és ezzel a probléma is megszűnt. Az igazgató abban bízik, hogy mivel az időjárás kedvező, idén a gazdák korábban begyűjtik a kukoricát, illetve a tél közeledtével a medvék is elvonulnak és megszűnik a probléma. Háromszéken idén 6 esetben jegyeztek farkastámadást is, az ugyancsak védett állatnak számító farkasok 23 juhot öltek meg, összegzett Gheorghe Neagu.

A környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint Kovászna megyében becslések szerint több mint 2000 medve él, miközben 600 egyednek lenne normális élettere. Kifejtette: hamis az az állítás, hogy Háromszéken kivágták az erdőket és ezzel tönkretették a vadon élő állatok élőhelyét, hiszen Kovászna megyében az elmúlt 10 év alatt 10 000 hektárral nőtt az erdős területek nagysága.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?