Félezer háziállatot pusztítottak el idén a medvék Kovászna megyében

Több mint 500 háziállatot öltek meg a medvék idén Kovászna megyében, és csaknem ötven hektárnyi termőföldet tettek tönkre – közölte a megyei környezetvédelmi ügynökség.

Az intézmény adatait az Agerpres ismertette. E szerint ebben az évben 437 juhot, 50 kecskét, 42 tehenet, négy disznót, három lovat, hetven tyúkot és 32 méhkaptárt pusztítottak el a medvék Háromszéken. Emellett tönkretettek összesen több mint 45 hektárnyi, cukorrépával, kukoricával, szójával, zabbal, illetve napraforgóval bevetett mezőgazdasági területet és 95 gyümölcsfát.

A környezetvédelmi ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu szerint az elmúlt két évben megszaporodtak a medvetámadások, a nagyvadak egyre inkább megközelítik a háztáji gazdaságokat.

„2014-ben 176 ilyen esetet jegyeztünk, 2015-ben 58-at, 2016-ban pedig 120-at. Tavaly 248-ra nőtt a medvetámadások száma, idén pedig már volt 184” – mondta az intézményvezető, hozzátéve, szinte minden nap érkezik jelentés újabb esetekről, így a számok folyamatosan változnak. Neagu hangsúlyozta, a környezetvédelmi minisztérium idén eddig 25 veszélyes medve kilövését engedélyezte Kovászna megyében.

Tamás Sándor megyei tanácselnök is úgy látja, hogy az elmúlt években nagyon elszaporodtak a medvék a megyében, 700–800 nagyvadnak lenne elegendő élettér, ehhez képest számuk meghaladja az 1 200-at. „Két lehetőség van: a megelőző jellegű kilövés, illetve a célzottan történő közbelépés, amikor a medvék bemennek a lakott településre, behatolnak a háztáji gazdaságokba és károkat okoznak. Ha nem engedélyezik a megelőző kilövéseket (...), a helyzet rosszabbodni fog” – vélekedett Tamás Sándor.

Kapcsolódók

Kimaradt?