Hányan maradtunk Romániában? – a becslések a 14-18,4 millió fős intervallumban mozognak

A kormány illetékesei szerint 8 millió román állampolgár telepedett le külföldön.

Nyolcmillió román állampolgár él külföldön, jelentette be a közelmúltban Florin Cârciu, a kormánynak a határon túli románokkal foglalkozó részlegének (DRPR) államtitkára. Ez minden korábbi, a kivándoroltak számára vonatkozó becslésnél magasabb adat. „A külföldön letelepedett román állampolgárok közösségének mérete, a Külügyminisztérium adatai szerint körülbelül 5,7 millió személy. A különbséget a 8 millióig hozzávetőleges becslések adják, melyek az ideiglenes munkavállalókra és a kettős állampolgárokra vonatkoznak, akiket az adott országokban az ottani állampolgárságukkal szerepelnek a nyilvántartásokban. Egy másik eltérés onnan származik, hogy vannak olyan román állampolgárok, akiket nem azonosítottak annak az országnak a hatóságai, ahol tartózkodnak” – válaszolta a DRPR a Ziarul Financiar gazdasági napilap megkeresésére.Senki sem tudja hányan dolgoznak külföldön | Fotó: Agerpres

Ha ez igaz, akkor a legutóbbi népszámlálás óta számottevően csökkent az állandó romániai lakhellyel rendelkezők száma, akik 2011-ben 19 millióan voltak, most azonban már csak kb. 14 millióan lennének. Más források azonban eltérő adatokat adnak meg a külföldön élő romániaiak számát illetően. „Senki sem ismeri a külföldön élő romániaiak pontos számát. Az Eurostat, az OCED és az ENSZ becslései szerint 3,6 és 5 millió között van a külföldön élő román állampolgárok száma” – mondja Dumitru Sandu migrációs szakértő, egyetemi oktató.

A helyi hatóságok adatai szerint a legtöbb román állampolgár Olaszországban él, a számuk 1,13 millió. Spanyolországban 1,08, Nagy-Britanniában 950 ezer, míg Németországban 826 ezer román állampolgár él. A rangsorban az Egyesült Államok, Kanada, Belgium, Ausztria, Írország és Franciaország következik, ahol a romániaiak közösségének létszáma 464 és 106 ezer között van. Ezek olyan személyek, akik egy évnél régebben tartózkodnak az adott országban.

Magyarország nem szerepel az első tízben, holott biztosra vehető, hogy az ott élő román állampolgársággal is rendelkező személyek száma meghaladja a 100 ezret. Ennek a magyarázata, hogy mivel magyar állampolgársággal is rendelkeznek, az anyaországi statisztikákban nem bevándorlóként jelennek meg.

A népszámlálás lezárulta után többet fogunk tudni, az azonban biztos, hogy az adatokban sok olyan személy is szerepelni fog, aki életvitelszerűen külföldön él.

Kapcsolódók

Kimaradt?