Hamarosan kezdődik a középiskolai beiratkozás – Ezt kell tudni a felvételiről

A nyolcadik osztályt végzett tanulókat a képességfelmérőn elért jegyek átlaga alapján sorolják be az általuk kiválasztott osztályokba. A beiratkozás első szakasza július 11-12-én, illetve 15-22-én zajlik, a számítógépes elosztást július 24-én végzik el. Összegyűjtöttünk mindent, amit tudni kell a líceumi felvételiről.

A felvételi első fordulója a beiratkozási űrlapok kitöltéséből áll, tehát július 11-12-én és 15-22-én minden VIII. osztályt végzett tanuló a saját iskolájában a szüleik és az osztályfőnök jelenlétében kitölti a beiratkozási űrlapokat, és kiválasztja, hogy melyik iskolában és osztályban szeretne tanulni. A tanulóknak a választásuknak megfelelő sorrendben (elsőnek, ahová a legjobban szeretne bejutni) kell beírniuk az osztályok/szakok kódszámait. Nagyon fontos figyelni ennél a lépésnél, ugyanis a tévesen kitöltött beiratkozási űrlap rossz elosztáshoz vezethet.

Illusztrációk forrása: Pexels

Azok a diákok is jelentkezhetnek az általuk választott iskolákba, akik a képességvizsgán nem érték el az ötös átlagot, vagy az ötös jegyet valamelyik tantárgyból, vagyis ugyanúgy megpályázhatnak líceumi/szakközépiskolai helyeket, csak jóval kisebb eséllyel jutnak be a kiválasztott osztályba.

Ezt követően ellenőrzik a számítógépes adatbázisban szereplő adatokat és javítják az esetleges hibákat még a számítógépes elosztás előtt. Július 24-én történik a számítógépes elosztás, ekkor teszik közzé az eredményeket is. A médiák csökkenő sorrendjében osztják ki a helyeket, ha a diák nem jut be az általa elsőnek bejelölt osztályba, akkor a számítógép automatikusan beosztja a második opciónak bejelölt helyre, ha a médiája ahhoz megfelel.

Egyébként tavaly volt az első év, amikor a kilencedik osztályba való felvételin csak a képességvizsgán kapott általánost vették figyelembe, tehát az V-VIII. osztályos átlag nem számított bele a felvételi jegybe.. 

Az eredmények közzététele után a tanulók kötelesek letenni iratcsomójukat annak a líceumnak a titkárságán, ahová bejutottak, ezt július 25-30. között tehetik meg. A következő dokumentumokra lesz szükség: beiratkozási kérés; személyazonossági igazolvány; keresztlevél másolata, amit a tanintézetben hitelesítenek; az országos képességvizsga eredményeit tartalmazó igazolás; az V-VIII. osztályban elért médiát tartalmazó igazolás és orvosi igazolás.

Idén változás történt, ugyanis abban az esetben, ha ugyanabba az osztályba több egyforma médiával rendelkező diák jelentkezik, először a diákok négyéves általánosát veszik figyelembe, ha az is egyforma, akkor a román nyelv és irodalom vizsgán szerzett jegyet veszik alapul, és ha ott sincs eltérés, akkor a matematika vizsgán elért jegyeket hasonlítják össze.

Mint írtuk, szerdán közzétették az idei képességvizsga eredményeit, országos szinten a diákok 74,4 százaléka érte el az 5-ös átlagot, szemben a tavalyi 76,2 százalékkal. Az eredmények itt tanulmányozhatók, a listán a diák neve helyett az első vizsgán kiosztott egyéni kód jelenik meg.  A székelyföldi gyermekeknek idén is a román vizsga jelentette a nehézséget, azonban magyarból jól teljesítettek a nyolcadikosok. Egyébként Idén is Kolozs megyében teljesítettek a legjobban a diákok a képességvizsgán, Bihar megyében azonban jelentősen gyengébb volt idén az átmenési arány.

Az óvásokat még csütörtökön is le lehet adni személyesen a vizsgaközpontban vagy elektronikus úton 8 és 12 óra között. A végleges eredményeket július 9-én függesztik ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?