Ha idén elfogadják az új tanügyi törvényt, a jövőre ötödikbe lépő diákok már új rendszer szerint vizsgáznak

Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy konzultálni fog az új közoktatási törvénytervezetről a neveléstudományi egyetemi karokkal, és kikéri véleményüket az érettségivel és a nyolcadikosok országos tudásszint-felmérő vizsgával kapcsolatban, hogy az új rendelkezések megfeleljenek a hazai realitásoknak és a kitűzött céloknak.

Ligia Deca tanügyminiszter | Fotó: AgerpresAzt is elmondta, hogy amint a parlament elfogadja a törvényt, kidolgozzák az új tanterveket. A tanügyminisztériumban már elkezdték erre az előkészületeket. Rámutatott: ha az oktatási törvénytervezetet az év végéig elfogadja a parlament, akkor a 2023–2024-es tanévben ötödik osztályba lépő diákok az új rendszer szerint fognak már vizsgázni a nyolcadik végi felmérőn. „Ők lesznek az első generáció” – jelentette ki.

Ami az érettségit illeti, a 2023-ban kilencedik osztályba lépő diákok fognak elsőként az új törvény előírásai szerint vizsgázni – tájékoztatott a miniszter. „Ez azért van így, hogy legyen idő az új előírásoknak a rendszerbe való beilleszkedésére, a tanárok átképzésére, az oktatási programok és tantervek megváltoztatására, de főként időt akarunk adni a gyerekeknek arra, hogy hozzászokjanak a módosításokhoz és a megváltozott elvárásokhoz” – szögezte le Deca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?