Gyümölcsfametszési szakmai napot tartottak Marosvásárhelyen

A Gyümölcsfák télvégi fenntartó metszése elnevezésű eseményre a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki tanszéke, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, valamint az EME Agrártudományának Szakosztálya szervezésében az egyetem campusán került sor szombaton. A szakmai nap folyamán a termőkori metszés alapvető módszereinek ismertetésére és bemutatására, valamint az aktuális növényvédelmi tevékenységek felhívására került sor.

Szabó Árpád, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének alelnöke a Maszolnak nyilatkozva kifejtette, minden évben megtartják ezt a rendezvényt, hiszen nagyon fontos szaktanácsadást kaphatnak általa az érdeklődő gazdák és civilek egyaránt.Fotó: A szerző felvétele

„Az elméleti bemutató interaktív beszélgetéssel egészült ki, a gazdák és a szakemberek számos szakmai kérdést vitattak meg. A több mint 100 kertész, gazdász a kinti gyakorlati bemutatón is részt vett, ahol további eligazítást kaptak a gyümölcsfa termesztéssel, metszéssel kapcsolatosan. A gazdáknak minden ilyen találkozás nagyon fontos, hiszen a szakmai tanácsadás segíti őket a fejlődésben, a termesztési módszerek javításán, továbbá így lépést tudnak tartani a modern kori elvárásokkal, újabb szakmai módszereket sajátíthatnak el”- jelentette ki az alelnök.

Benedek Klára, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki tanszékének vezetője köszöntő beszédében kifejtette, nagy öröm volt az látni, hogy a kezdeményezés ilyen sikeressé vált.

„Ennek a rendezvénynek már lassan kezd hagyománya lenni, ez egy olyan találkozási pont ahol a gazdák és szakemberek megoszthatják egymással a növényvédelmi módszerekről, valamint a metszési folyamatokról szóló tudásukat, tapasztalataikat, hasznos információkat, megoldásokat tudnak bemutatni egymásnak. Tanszékünknek prioritás, hogy folyamatos párbeszéd legyen a szakmai szervezetekkel, egyesületekkel, továbbá a mezőgazdászokkal, hiszen így lehet konstruktívan építkezni, a mezőgazdászok megélhetését, szakmai fejlődését javítani” – húzta alá a tanszékvezető. Benedek Klára ugyanakkor köszönetet mondott a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének, mely szívén hordozza a környékbeli mezőgazdászok sorsát.

Dr. Bandi Attila egyetemi adjunktus, a Metszési módszerek szabályairól címmel tartott előadást, majd a campus területén terepi bemutató keretében bemutatásra került a fiatal gyümölcsfák alakító metszésének kivitelezési módszere. Itt elsősorban az úgynevezett szabadorsó koronaforma alakító metszését figyelhették meg az érdeklődők. Ezt követően termőkorú szabadorsó almafák metszését követhették végig, részletes magyarázattal kiegészítve. A szilva fajtagyűjteményben váza koronaforma termőkori metszését is bemutatták. A metszés során a vázágakon található termőgallyak ritkítását végezték. A metszés a végálló vessző kiemelésével zárult, kihangsúlyozva, hogy ezen vesszők visszametszését kerülni kell.

Dr Bálint János növényorvos, a Kertészmérnöki tanszékének vezetőhelyettese, egyetemi professzor Télvégi növényvédelmi munkák címmel tartott előadást a résztvevőknek.

„Március közepe táján elkezdődnek a tavaszi munkálatok, ilyenkor a gyümölcsösökben és veteményesekben már nem valószínű, hogy fagykárok lesznek. Fontos, hogy ilyenkor elvégezzük a lemosó permetezést, a kéregtisztítást, a kéregkaparást, a szükséges metszéseket és minden olyan munkálatot, amire szükség van, ugyanakkor a fertőzési forrásokat meg kell szüntetni. Ebben adunk mi szakmai tanácsadást, kronológiai sorrendet felállítva” - fejtette ki a Maszol érdeklődésére a növényorvos.

Hangsúlyozta, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének, valamint az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztályának kezdeményezése a régióban tevékenykedő gazdák tudásának bővítését igyekszik kiegészíteni, a mezőgazdászok olyan ismeretekkel távozhattak a bemutatókról, amelyeket a későbbiekben hatékonyan tudnak alkalmazni a metszési munkálatokban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?