Gui Angéla: futás a másokon való segítés útján – Bonyhádtól Gyergyószárhegyig

Jótékonysági futás, kerékpározás, erdélyi gyermekfesztivál és sporttábor: a cél a nehéz sorsú gyermekek megsegítése. Mindenki képes valaki máson segíteni, mindig van egy másik ember, akinek nehezebb, mint nekünk – vallja Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány megálmodója, aki idén a magyarfülpösi és gyergyószárhegyi rászoruló gyermekeknek próbál örömet szerezni. 

A nagykárolyi születésű, jelenleg Magyarországon élő, éveken keresztül újságíróként is dolgozó Gui Angéla 2015 óta szervez véradással egybekötött jótékonysági futásokat. A közel nyolcéves önkéntes munkájának eredményeként befolyt összegekből magyarországi és határon túli gyermekotthonok lakóinak igyekszik segíteni.

Idén tulajdonképpen három az egyben jótékonysági eseményt szervez, lesz jótékonysági futás, kerékpározás, de erdélyi gyermekfesztivál és sporttábor is. A hatnapos, 740 kilométeres Egy vérből vagyunk jótékonysági futás június 30-től július 5-ig zajlik a Bonyhád – Baja – Gyula – Hódmezővásárhely – Szeged – Nagyszalonta – Nagyvárad – Zsobok – Kolozsvár – Magyarfülpös – Gyergyószárhegy útvonalon. Az eseményhez egyébként nemcsak futással, kerékpározással is csatlakozni lehet. 

Gui Angéla a Maszolnak elmondta, a másokon való segítés útjára a futás kapcsán talált rá. Életem első félmaratonját 40 évesen futottam le, akkor beteg gyermekekért vállaltam, hogy teljesítem. Nagyon nehéz volt, küzdöttem minden lépéssel, de végig azt éreztem, milyen szerencsés vagyok, hogy képes vagyok megizzadni, hiszen azok azok, akikért teljesítettem egész életüket egy tolószékben élik le. A saját bajunk, fájdalmunk sokszor annyira eluralkodik rajtunk, hogy nem tudunk örülni már semminek. Ha jól körülnézünk, és kilépünk a komfortzónánkból, akkor észre fogjuk, hogy mindenki képes valaki máson segíteni. Mindig van egy másik ember, akinek nehezebb, mint nekünk” – fogalmazott az immár az egész Kárpát-medencében ismertté vált önkéntes.   

Gui Angéla 2015 óta szervez véradással egybekötött jótékonysági futásokat Forrás: Gui Angéla Facebook oldala

Azon kérdésünkre, hogy milyen meghatározó élménye van az erdélyi jótékonykodás kapcsán, Gui Angéla azt mondta, otthonról hazafelé”, azt érzi, hazaért, jó helyen van, megérkezett. Erdélyben születtem és éltem 26 éves koromig, itthon vagyok itt. A jótékonykodás minden pillanata meghatározó, mert tele van cselekvő szeretettel. Aki kapni akar, annak először adni kell. A nap végén csak az lesz a tiéd, amit másoknak adtál” – hangsúlyozta a jótékonysági események szervezője.

Az emberek jótékonykodási hajlandóságukkal kapcsolatban a nagykárolyi származású egykori újságíró azt mondta, sokféle indíttatásból lehet jótékonykodni. Segíthetünk másokon például azért, mert az nekünk is jó. Alapvetően azt látom, hogy karácsonykor mindenki érzékenyebb erre, olyankor sokkal könnyebb adományokat kérni. Én most éppen azért választottam, hogy egy szerda délután, július 5-én 13 órakor futunk be az idei célunkba, a gyergyószárhegyi gyermekotthonba, mert szerintem nem csak karácsonykor, a nevezetes évfordulókon kellene észrevenni és segíteni a nehéz sorsú gyermekeket. Egy teljesen átlagos hétköznapi délután is lehet és tudunk is örömet szerezni a gyermekotthonokban élők számára. Ők ezekkel az élményekkel, az együtt átélt felejthetetlen emlékekkel vészelik majd túl a nehezebb időszakokat. A lelki megküzdés útján is könnyebben célba érnek majd, ha vannak szép pillanatok az emlékeik tárházában. Az a közel 500 gyermek, aki a gyergyószárhegyi Tatárdombon vár minket, aki számára július 5-én Egy vérből vagyunk gyermekfesztivált szervezünk a célba érkezéskor egészen biztosan soha nem fogja elfelejteni azt a napot. Én sem, és a nap végén mindig én leszek lelkileg gazdagabb” – mondta Gui Angéla. 

Az idei jótékonysági futás teljes útvonala Forrás: Gui Angéla Facebook oldala

A gyergyószárhegyi Tatárdombig tartó jótékonysági esemény utolsó kilométereit a gyermekekkel együtt teszik meg, a célban Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és Böjte Csaba fogadja a befutókat. Az idei jótékonysági futás július 2-én fut be Magyarfülpösre amikoris már kezdetét veszi 28 mélyszegénységben élő gyermek számára a sporttábor. A gyermekek másnap jelen lesznek a gyergyószárhegyi célba érkezéskor és a gyermekfesztiválon is, a sporttábor július 9-ig folytatódik számukra. 

Az Egy vérből vagyunk alapítvány színeiben évek óta egy jótékonysági eseményen hívjuk fel a figyelmet arra, hogy másokon segíteni a legjobb a világon. A cselekvő szeretet gyakorlásának a csodája az, hogy minél többet adunk belőle, annál többet kapunk vissza” - mondta az eseményt önkéntes munkában szervező Gui Angéla. 

Az erdélyi program: 

  • Július 1. szombat, 14.00, Nagyszalonta:  átadják a sportcipőket a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központban;
  • Július 1. szombat, 16.50, Nagyvárad:  átadják a sportcipőket a nagyváradi Szent Angéla gyermekotthon lakói számára a Körös-parton lévő Szacsvay parknál;
  • Július 2. vasárnap, 17.00, Zsobok: befutnak a zsoboki Bethesda Gyermekközponthoz és átadják a sportcipőket;
  • Július 3. hétfő, 14.00, Kolozsvár: a Szent Mihály templomnál négy szervezet támogatottjai számára - a Szent Mihály plébánia nehéz sorsú gyermekei, a kolozsvári Aksza Ház gyermekei, Böjte Csaba és Tiszti által támogatott kolozsvári egyetemisták - átadják a sportcipőket;
  • Július 4. kedd, 14.30, Magyarfülpös:  befutnak a szórványkollégiumba és átadják a sportcipőket;
  • Július 5. szerda, 13.00, Gyergyószárhegy – Tatárdomb: célba ér az Egy vérből vagyunk jótékonysági esemény; 13 órakor megkezdődik a gyermekfesztivál: portprogramok, Így tedd rá - néptánc Balatoni Katával, Hagyományőrző íjászat, Bugri - népi fajátékok, Portéka Egyesület - hagyományőrző kézműves foglalkozás, Hellowuud - kézműves sarok, Póra Erika lovasbajnok lovasbemutatója, Beszélgetés az ultrafutókkal; 17.00 órától Fellép a 4Street zenekar; 17.30-18.30 Szentmise Böjte Csabával
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?