Kolozsvárra érkeztek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői

Vasárnap kora délután futottak be az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői Kolozsvárra, akiket a 20. jubileumi évét ünneplő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében fogadtak. A jótékonysági futásnak kettős célja van: a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a határon túli magyarokkal való összetartozásra és a véradás fontosságára. A futók a Kolozsváron tartott sajtótájékoztató után Magyarfülpös felé vették az irányt, hiszen az ottani Szórványkollégium lesz a végállomás, ahol az utolsó métereket majd a kollégium gyermekeivel közösen futják le.

A kolozsvári sajtótájékoztatón Gui Angéla, a jótékonysági futás főszervezője elmondta: minden évben azért szervezik meg ezt az eseményt, hogy másokon segítsenek, hiszen a nyári időszakban sokan szabadságon vannak, vagy allergiások, emiatt nagyon sok nehezítő tényező van a véradást illetően, emiatt nagyon fontos, hogy mindenki, aki teheti, menjen el vért adni.

„Én abban hiszek, hogy azt az örömet, amit akkor érzünk, amikor másokon segítünk, azt sehol máshol nem kaphatjuk meg. Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás idén szerdán reggel rajtolt Budapesten, és a véradás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet, és határon túli magyarokkal való összetartozásra” – hangsúlyozta.

A futók megérkeztek a kolozsvári BT arénához ahol a Sapientia munkatársai csatlakoztak hozzájuk | A szerző felvételei

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevőit idén egy véradó busz kísérte, így Budapesten, Szolnokon és Berettyóújfaluban lehetett vért adni a négyágyas buszban, egy időben. Gui Angéla szerint a magyar egy olyan sorsközösség, amelyet a határok sem szakíthatnak szét, és ők ezért futnak már évek óta.

A főszervező hozzátette: holnap délután már célba is érkeznek és a magyarfülpösi Szórványkollégiumban lakó gyerekeknek szerveznek egy ötnapos sporttábort, mivel szeretnének nekik olyan élményeket adni, amelyek átsegítik majd őket a mindennapok nehézségein.

A jótékonysági futásba a Sapientia EMTE rektora és munkatársai is becsatlakoztak

A futást felkért ultrafutók teljesítették, ám hozzájuk lehetett naponta több ponton is csatlakozni. Így tett ezt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora és több munkatársa is, akik a kolozsvári célpont előtt társultak a csapathoz. Az egyetem rektora, Tonk Márton a sajtótájékoztatón elmondta: nagyon köszöni, hogy a Sapientia az egyik állomása lehetett ennek a kezdeményezésnek, ennek a jótékonysági, szimbolikus összetartozási futásnak.

„A nemzetpolitikának és a nemzeti összetartozásnak sok fontos intézménye van Erdélyben, de minden bizonnyal a Sapientia is egy ilyen intézmény, és én úgy gondolom, hogy itt nem csak nyilatkozzuk az összetartozást, az egy vérből vagyunk-nak az érzését, hanem tanórákon tanítjuk is, négy szemeszteren keresztül, a magyarságtudományi órák keretében” – kezdte a rektor. Hozzátette, hogy idén húsz esztendős az egyetem, ami „történelmi léptekben nem sok”, ám „Sapientiás időszámításban rengeteg”, és úgy gondolja, hogy ez alatt az idő alatt nem csak a romániai nemzeti oktatási rendszerben, hanem a Kárpát-medencei oktatási rendszerben is „letette a névjegyét”az egyetem.

Kelemen Hunor: az a kitartás, amit ezekben a napokban a futók felmutattak, példaértékű

A kolozsvári sajtótájékoztatón részt vett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is, aki az erdélyi magyar közösség nevében fejezte ki háláját a futóknak, és Novák Károly Eduárd, Románia sportminisztere, aki úgy vélte: fontos, hogy gyermekeinknek egy biztosabb, egészségesebb jövőt biztosítsunk. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor köszönetet mondott azért, hogy a futás szervezői a magyarfülpösi szórványközösséget választották ki végállomásként.

Kelenem Hunor a sajtótájékoztatón

„A Szórványkollégiumban közel félszáz gyerek, nehéz körülmények között mégiscsak emberséges körülményeket találva nőhet fel és kap eligazítást egy olyan világban, ahol jó korán megtapasztalták a nélkülözést. Igazából a nélkülözésre soha nem lehet azt mondani, hogy idejében jött, gyerekeknél különösképpen, ezért nagyon hálás vagyok a szervezőknek, hogy ezt a közösséget választották ki, és úgy gondolom, hogy az a kitartást, amit ezekben a napokban a futók felmutattak, példaértékű” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Végül hozzátette: szerinte ilyen eseményekre gyakrabban kellene időt szánni, és nagyon sok embert kellene megmozgatni ahhoz, hogy a világot jobbá tehessük, ám ő biztos benne, hogy elszántsággal, kitartással elérhető ez is.

Novák Károly Eduárd sportminiszter: a sport összeköt bennünket, összeköti a nemzeteket

A kolozsvári sajtótájékoztatón részt vett Románia sportminisztere, Novák Károly Eduárd is, aki azért mondta le az olimpiai felkészülését Bulgáriában, hogy az eseményre repülhessen, mivel „nagyon közel áll hozzá a sport is és a jótékonykodás is”, és úgy vélte, hogy ez a rendezvény ötvözi a kettőt.

„Két dolgot szerettem csinálni egész életemben, ez a sport és a jótékonykodás, és azért vagyok a sportminisztériumban, hogy azt a tudást, amit 30 év sportolás alatt gyűjtöttem össze, továbbadjam a fiataloknak. Át akarom adni a sport szeretetét, hogy így egy biztosabb és egészségesebb jövőt biztosíthatunk a gyerekeinknek. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a sport összeköt bennünket, összeköti a nemzeteket, ezért is tartottam fontosnak részt venni a mai eseményen” – hangsúlyozta.

Érmekkel díjazták a részvevőket

Az esemény végén Iglói-Nagy István, a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciáért felelős főosztályvezetője átadott egy teqball-asztalt a Sapientia egyetemnek, és a futók is megkapták jól megérdemelt érmeiket.

A futók várhatóan holnap kora délután érkeznek meg a magyarfülpösi Szórványkollégiumba, ahol az ott lakó gyermekekkel közösen futják le a hátralévő néhány kilométert, végül pedig elkezdődik a számukra szervezett egyhetes sporttábor, amely az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány támogatásának köszönhetően jöhetett létre.  

Tavaly a Maszol kezdeményezésére, a Marosvásárhelyi Rádióval partnerségben gyűjtés indult a folyamatosan növekvő létszámú magyarfülpösi bentlakásos kollégium, a Szivárvány Ház támogatásáért. A felhívást követően sokan adományoztak tartós élelmiszert, ruhát, cipőt a szórványintézmény lakói számára, a begyűjtött adományokat pedig a rászoruló gyerekeknek és családjaiknak vehették át.

Kapcsolódók

Kimaradt?