Gazdaságélénkítés és nyugdíjindexálás – Az RMDSZ legfontosabb feltételei a kormányalakításhoz

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerdán, a kijelölt miniszterelnökkel folytatott egyeztetés után bejelentette: alakulata úgy döntött, folytatja a tárgyalásokat a kormányprogramról, valamint a leendő kabinet szerkezetéről.

Kiemelte, hogy a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan ismertette a kormányprogram főbb irányvonalait, amelyek nem tartalmaznak kirívó vagy extravagáns elemeket. A politikus hozzátette: a kormány pontos szerkezetéről egyelőre nem esett szó – számol be a Digi24 hírportál.

„Az Állandó Tanácsban arról a döntésről határoztunk, hogy folytatjuk a tárgyalásokat a kormányprogramról, a kabinet szerkezetéről és a miniszterek listájáról. Amint minden megbeszélés lezárult, természetesen ismertetjük az eredményeket, és a alapszabályunknak megfelelően szavazásra bocsátjuk azokat” – nyilatkozta Kelemen Hunor az egyeztetés után. 

Szerda reggel egyeztettek | Fotó: Siegfried Mureșan Facebook-oldala

Az RMDSZ elnöke hozzátette, az egyik lehetőség persze az lett volna, hogy nem folytatják a megbeszéléseket, mondván, nincs meg a többség, de ennek azonnali és hosszabb távú következményei sokkal súlyosabbak lettek volna a teljes politikai palettára nézve. „Különösen azután, hogy Siegfrid Mureșan egyértelműen kijelentette: a döntő pillanatig biztosított szavazatoktól függetlenül folytatni kívánja a munkát” – mondta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök pontosította: Siegfried Mureșan a frakciók összevont ülésén vázolta a kormányprogram főbb téziseit.

„Végtére is igaza van, ez a megközelítés teljesen logikus. Komolyságot és kiszámíthatóságot kell felmutatnunk. Nem történt semmi olyan rendkívüli az elmúlt időszakban, ami miatt azt kellene mondanunk, hogy nem támogatjuk. Siegfried Mureșan szerda reggel ellátogatott hozzánk a frakcióba – ahogyan azt még hétfő este rögzítettük –, és bemutatta az elképzeléseit. Nincsenek benne extravagáns dolgok. Mi hangsúlyoztuk, hogy egy kétéves kormányprogramra van szükség. Ez mit jelent? Azt, hogy idő szűkében nem lehet hiperambiciózus tervet készíteni. Ez nem olyan helyzet, mint egy parlamenti választások után induló ciklus kezdetén” – fogalmazott az RMDSZ vezetője.

Kelemen Hunor aláhúzta: a legnagyobb hangsúlyt a költségvetési hiányra, az adópolitikára és a gazdaság élénkítésére kell helyezni. Mint mondta, „rövid és középtávú gazdasági növekedés nélkül szinte lehetetlen csökkenteni a hiányt, és egyúttal biztosítani az állampolgárok számára a szükséges megélhetési biztonságot”.

„A szerelmet máshol keressük, de a párbeszédre szükség van”

Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a kormány szerkezetéről egyelőre nem egyeztettek

Számunkra kiemelten fontos volt, hogy a bértörvényre vonatkozó előírások is bekerüljenek, és ha lehetséges, próbáljuk meg az év végéig elfogadni a 2027-es költségvetést, valamint a nyugdíjak 2027-es indexálását is, hiszen két év magas infláció után ezt már nem lehet tovább halogatni. Ebből a szempontból úgy gondolom, hogy a kormányprogramban körvonalazódó irányok támogathatók. A kormány struktúrájáról nem beszéltünk. Szerda délután talán elkezdjük a tárgyalásokat a miniszterjelöltek listájáról is” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Arra a kérdésre, hogy számít-e pozitív eredményre a PSD elnöke, Sorin Grindeanu és a PNL elnöke, Ilie Bolojan közötti egyeztetésektől, Kelemen úgy fogalmazott: „Minden ajtót nyitva kell hagyni a párbeszéd előtt azokkal a erőkkel, amelyekkel korrekten, kiszámíthatóan és minden állampolgár, illetve közösség javára lehet tárgyalni. Úgy vélem, a PSD ebbe a kategóriába tartozik, mindazok ellenére, ami április óta a PNL és a PSD között történt. Nyitva kell hagyni az ajtót, mert ha ez a kormány nem megy át, újabb lépés következik, és akkor ismét párbeszédre lesz szükség. Nem lehet párbeszéd nélkül politizálni. Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell egymást – a szerelmet máshol keressük –, de a párbeszédet folytatni kell. Meglátjuk, mi lesz a Bolojan és Grindeanu közötti egyeztetések végeredménye.”

A kijelölt miniszterelnök kedden a PNL és az USR parlamenti képviselőivel, szerda reggel pedig az RMDSZ frakciójával tárgyalt. A kijelölt kormányfő és a PSD között egyelőre nem tűztek ki hivatalos találkozót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?