Futballszurkolók randalíroztak Kolozsvár utcáin, a csendőrség fékezte meg őket

A Kolozsvári U és a Bukaresti Steaua szurkolói keveredtek összetűzésbe és randalíroztak csütörtökön este Kolozsváron a két csapat meccsét megelőzően. Utcai harcok alakultak ki a két tábor között: vendéglős teraszi székekkel, üvegekkel dobálták egymást az ultrák. A csendőrök is utcára vonultak, sikerült megfékezniük a nagyobb rendbontást, néhány bírságot is kiróttak.

A mérkőzés előtti órákban, 16 óra körül a Főtéren gyülekeztek a két tábor szurkolói, ahol a házigazda csapat három, míg a vendégek két szurkolója össze is verekedett, de a hatóságok hamar szétválasztották, majd meg is büntették őket. A rendbontásról ERRE a linkre kattintva is megtekinthetők videók.

Antal Géza Kolozs megyei tanácsos a főtéri randalírozást követően panaszt tett a csendőrségen, mivel a Steaua szurkolói felmásztak a Mátyás-szobor talapzatára, illetve a szoborcsoport egyes alakjaira. A megyei tanácsos elsősorban azért tett panaszt, mert a csendőrök tétlenül nézték, hogy az emlékművet ostromolják a szélsőségesek.

 

Közzétette: Antal Géza – 2022. április 7., csütörtök

A meccs ideje alatt, az első félidő végén a vendégszurkolók megpróbáltak betörni a játéktérre, összetörtek néhány védőkorlátot, amelyek a hazai drukkerek szektorától választották el őket. A szurkolók az összetört védőkorlát darabjaival és székekkel dobálták az ellenfeleiket. Mivel a biztonsági őrök nem tudtak rendet teremteni, itt is a csendőrök közbelépésére volt szükség, akik élőláncot állva akadályozták meg a tömeget, hogy behatoljanak a pályára és éles összetűzés alakuljon ki a két tábor között.

A csendőrök nyolc bírságot róttak ki rendbontás és csendháborítás miatt, egyenként 2300 lej értékben, további két bírságot pedig erőszakos viselkedés miatt 1500 lej értékben. Személyek sérüléséről nem érkezett jelentés. A hatóságok még dolgoznak további rendbontók személyazonosságának felderítésén.

A Liga 2 felsőházi rájátszásának 3. fordulójában lejátzott mérkőzést a Kolozsvári U nyerte meg 1-0-ra Haită góljával. Az Egyetemisták ezzel 47-re növelték pontjaik számát és immár csak egy pontos lemaradásuk van az egyenes feljutást érő 2. helyen álló Nagyszebeni FC Hermannstadttal szemben. A tabellát a Petrolil Ploiești vezeti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?