FRISSÍTVE – Florin Cîţu kormányfő lesz az ügyvivő egészségügyi miniszter

FRISSÍTVE: Aláírta szerdán Klaus Iohannis államfő azt a rendeletet, amellyel Florin Cîţu miniszterelnököt bízza meg az egészségügyi tárca ideiglenes vezetésével jelentette be az Államelnöki Hivatal.

A kormányfő szerda reggel leváltotta Vlad Voiculescu tárcavezetőt és Andreea Moldovan egészségügyi államtitkárt, majd azt mondta, hogy a két tisztségviselőt adó koalíciós partner, az USR–PLUS pártszövetség társelnöke, Dan Barna miniszterelnök-helyettes látja el ideiglenesen a miniszteri teendőket. Barna ezt nem fogadta el.

Az USRPLUS vezetői bírálták a Voiculescu menesztésére vonatkozó döntést, azt mondták, a kormányfő nem egyeztetett velük erről. Dan Barna miniszterelnök-helyettes koalíciós ülést sürgetett, és rajta kívül Dacian Cioloș, a szövetség másik társelnöke is azt mondta, hogy megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől, és kérni fogják a koalíciós partnerektől, hogy váltsák le a kormányfőt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A másik két koalíciós párt, a PNL és az RMDSZ vezetői támogatásukról biztosították Florin Cîţut, hangsúlyozva, hogy nincs alternatíva a jelenlegi kormánykoalícióra.

Florin Cîţu televíziós nyilatkozatában azt mondta, hogy mindaddig tölti be az ideiglenes miniszteri tisztséget, amíg az USR–PLUS nem teszi meg a javaslatát az egészségügyi miniszter személyére vonatkozóan. A kormányfő szerint azért vállalta el ő a posztot, mert a koronavírus-járvány közepette az intézkedések nem tűrnek halasztást.

Rámutatott, csütörtökre két távértekezletet is összehívott már, egyet a megyei közegészségügyi igazgatóságok vezetőinek, egyet pedig a Covid-kórházak menedzsereinek részvételével. Cîțu nem kommentálta azt, hogy az USRPLUS megvonta tőle a politikai támogatást, és csütörtökre kormányülést hívott össze. A kabinet szerdára betervezett ülését az USRPLUS-os miniszterek bojkottja miatt kellett elnapolni. A csütörtöki napirenden olyan, többek között az egészségügyi minisztérium által kidolgozott jogszabályok szerepelnek, amelyek „nem tűrnek halasztást".

A parlamenti voksok 56 százalékával rendelkező jobbközép koalíció a (nem magyar) kisebbségi frakció támogatásával a tavaly decemberi választások után iktatta be Florin Cîțu kormányát, amelyben a két kisebbik pártnak egy-egy tárca nélküli miniszterelnök-helyettese, a PNL-nek 9, az USRPLUS-nak 6, az RMDSZ-nek pedig 3 minisztere van. A PNL csaknem 29, az USRPLUS 17,2, az RMDSZ pedig 6,5 százalékos parlamenti súllyal rendelkezik, a jobboldalon tehát egymás nélkül nem tudnak kormánytöbbséget alkotni. Rajtuk kívül a korábban kormányzó Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van csaknem 34 százalékos, illetve a vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen a törvényhozásba került Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) több mint 10 százalékos parlamenti képviselete.

(Nyitókép forrása: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?