Figyelemfelkeltő kampány a rozzant híd javításáért – naponta 30 ezer jármű halad át rajta

Aggódnak a helyiek, mert nagyon rossz állapotban van az Arad megyei Kisjenőnél, a Fehér-Körös felett átívelő híd, közben pedig naponta 30 ezer jármű halad át rajta. Egy helyi önkormányzati képviselő kampányt indított, aláírásokat gyűjt, hogy felhívja a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) figyelmét a tarthatatlan helyzetre.

A város bejáratánál levő híd mintegy 50 évvel ezelőtt épült, és egy évtizede tervezték, hogy újra cserélik, végül erre mégsem került sor.

Fotó: Simona Stana Facebook
Simona Stan
a helyi tanácsos online petíciót indított, hogy felhívja a CNAIR figyelmét a veszélyes helyzetre, 12 óra alatt több mint 300-an írták alá.
„A petíciót az illetékes hatóságokhoz juttatjuk el, követeljük a híd
megerősítését, mert az Arad – Nagyvárad útvonalon közlekedők tízezrei kerülnek veszélybe nap mint nap" – mondta Simona Stana.
A város polgármestere, Florin Chereji
kifejtette, már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna építeni egy új hidat a Fehér-Körös felett, azóta zajlik a per a kivitelezővel. Hozzátette, hogy a legutóbbi forgalomfigyelés szerint naponta több mint 30 ezer jármű halad át a rozzant hídon. A CNAIR képviselői szerint időszakosan ellenőrzik a híd állapotát, és elvégzik a karbantartó munkálatokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?