Felülvizsgálja a kormány az orosz vállalatokkal kötött szerződéseket

A belügyminisztérium megkezdte az orosz vállalatokkal kötött szerződések felülvizsgálatát, és közölte, hogy eleget tesz az európai szintű szankciókról hozott döntéseknek – közölte Lucian Bode.

A belügyminiszter azt mondta, a román állam gyakorlatba fogja ültetni az európai szinten meghozott szankciókat. „Azt hiszem, helyénvaló lenne, ha elsők között hajtanánk ezt végre, és így példát mutatnánk” – mondta Bode.Lucian Bode belügyminiszter | Fotó: gov.ro

Dan Cărbunaru kormányszóvivő emlékeztetett, az EU frissítette a szankciók listáját mind a magánszemélyekkel, mind a gazdasági szereplőkkel szemben. A román kormány és az illetékes minisztériumok már megkezdték minden egyes eset kiértékelését, és az európai határozatokat Romániában is alkalmazni fogják. A kiértékelés még néhány napot tart – tette hozzá a kormányszóvivő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?