Felmentették a hivatali visszaéléssel vádolt temesvári járványkórház orvosát

A Temes megyei ítélőtábla kedden jogerősen felmentette a hivatali visszaélésre való felbujtás vádja alól a temesvári járványkórház orvosát, Virgil Mustát, akit három kollégájával együtt egy Covid-tesztekkel kapcsolatos ügyben állított bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az ügyet elsőfokon tárgyaló Temes megyei törvényszék felmentő ítéletet hozott februárban, amelyet a DNA megfellebbezett, az ítélőtábla azonban ezt megalapozatlannak találta és elutasította. Ezzel a felmentő ítélet jogerőre emelkedett.

A DNA azzal vádolta meg Virgil Mustát, hogy 2020. július 21-e és november 9-e között a temesvári járványkórháznál betöltött osztályvezető orvosi tisztségével visszaélve arra utasított az intézménynél dolgozó három asszisztensnőt, hogy munkaidejükben vérmintát vegyenek és Covid-teszteket végezzenek a magánklinika számára, amelynél maga is részvényes. Bár az egészségügyi asszisztensek naponta 7 és 10 óra között a magánklinikának dolgoztak, a kórháztól maradéktalanul megkapták a fizetésüket erre az időszakra - rótta fel a DNA. Az ügyészek szerint mindezek nyomán a temesvári járványkórház 12.173 lejes kárt szenvedett, míg a magánklinika 172.508 lejes jogtalan haszonra tett szert.

Illusztráció forrása: Pexels

A jogerős felmentő ítélet közzétételét követően Virgil Musta elmondta, 2020 júliusában jelentősen megnőtt az igény a PCR-tesztekre, mert sokan nyaralni vagy külföldi munkára készültek, és ehhez szükségük volt a teszteredményre. Ugyanakkor sok kontaktszemély is igényelte a tesztelést, hogy megvédjék családtagjaikat az esetleges megfertőződéstől. Ennélfogva ebben az időszakban a tesztelési igény meghaladta a temesvári laborok kapacitását.

A járványkórház laboratóriuma volt az egyetlen, amelynek még volt kapacitása a SARS-CoV2 vírust kimutató tesztek elvégzésére, de a kórháznak nem volt pénze a teszteléshez szükségek kellékek megvásárlására. Ezért az egészségügyi intézmény egy „tökéletesen érvényes” szerződést kötött a magánklinikával, amely a kórház rendelkezésére bocsátotta a vérvételhez és a teszteléshez szükséges kellékeket, a kórház laboratóriumában pedig megvizsgálták a vérmintákat. A kórház nem szenvedett anyagi kárt, sőt jelentős pénzösszeghez jutott a magánklinikával kötött szerződés révén - magyarázta Musta. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?