Felavatták az Új Nagy Zsinagógát Máramarosszigeten

Mint a Maszolon megírtuk, New York-ból egy Boeing 787-9 Dreamliner repülőgéppel több mint 200 haszid zsidó érkezett csütörtökön a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérre, akik útjukat Máramarossziget felé vették, hogy részt vegyenek az ottani Új Nagy Zsinagóga avatásán.

Pénteken meg is történt az avatás, mely már reggel hat órakor kezdetét vette, és közel ötszázan voltak jelen az ünnepi alkalmon, tehát nem csak az amerikai metropoliszból érkezők, hanem nagyrészt a romániai, a magyarországi és a lengyelországi ortodox zsidó közösség tagjai is.

Az eseményen jelen volt Aaron Teitelbaum főrabbi is, a New York-i központú szatmári haszid közösség vezetője, Joel Teitelbaum, a haszid közösség alapítójának unokája.

A zsinagógaavatás meglehetősen felbolygatta a máramarosi kisváros életét: szinte az összes szálláshelyet lefoglalták az eseményre érkezők, mindenfelé jiddis feliratok kerültek a vendégeket útba igazítandó. Az ünnepség napján pedig jelentős volt a rendőri jelenlét is az új zsinagóga környékén, a terrorelhárítás tagjai is vigyáztak a rendre és a résztvevők biztonságára. Az avatás a sajtó teljes kizárásával zajlott.

A régi Nagy Zsinagógát 1778-ban fából építették, 1836-ban kőből újjáépítették, majd 1944-ben felgyújtották a visszavonuló nácik, miután 140 zsidó személy fogva tartásaként használták.

A szatmári haszid közösség szent városnak tartja Máramarosszigetet.

Információink szerint 2017-ben kezdték el Máramarosszigeten a zsidó komplexum építését, mely a zsinagóga és rabbilakások mellett kiegészül majd zsidó iskolával, étteremmel és egy kóser szállodával is. Az építtetők bíznak abban, hogy mivel a város így is fontos szerepet tölt be a haszid zsidók körében, az hamarosan zarándokhelyévé válik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?