Fejér Szilárd: „a világjárványnak még közel sincs vége”

Fejér Szilárd kémikus-kutató Facebook-bejegyzésében osztotta meg legutóbbi észrevételeit a koronavírus terjedéséről, emellett tanácsokat is megfogalmazott, hogy mit tegyünk újrafertőződés esetén.

Fejér Szilárd németországi útjáról hazatérve szembesült azzal, hogy megfertőződött a koronavírussal. „Szinte meg sem lepődtem, amikor azzal ébresztettek, hogy pozitív a koronavírustesztem, igen kevés vírusmennyiséggel, de a görbe gyanús az új variánsokra (BA.4 vagy BA.5). A németországi adatokat nézve BA.5-re tippelek elsősorban. Ennek a két variánsnak a külön tehetsége, hogy képes újrafertőzni a januári hullámon (BA.1) átesett személyeket, de az oltások által biztosított immunitást is részben kikerüli. Mindkét (BA.4 és BA.5) variánsnak van egy L452R nevű mutációja, amit először a delta variánsban láttak, és ami kísérletekben elősegíti a fertőzött sejtek összeolvadását, ezzel pedig súlyosabb tüneteket okozhat” – írja bejegyzésében a szakember.

Hozzátette, az oltások, valamint az előző hullámok által biztosított közösségi immunitás egyik velejárója, hogy a „szervezet nem gondolkodik napokat, hogy hogyan is kell elintézni a betolakodó vírust. Van egy bizonyos immunmemóriánk, ezért a tünetek már olyankor jelennek meg, amikor még nem is vagyunk fertőzők”. Ilyenkor előfordulhat, hogy negatív lesz a gyorsteszt eredménye, ha nagyon hamar tesztelünk, ezért „hátradőlünk és megfertőzzük a családot, kollégákat” – hangsúlyozta.

Fejér Szilárd úgy véli, a világjárványnak még közel sincs vége. Kiemelte, ha a tünetek megjelenésekor elvégzett gyorsteszt negatív, kérjünk PCR-tesztelést, vagy végezzünk gyorstesztet még 2–3 napig, közben tartsuk a távolságot mindenkitől.

Hozzáfűzte, nyugodtan viseljünk FFP2-es maszkot, ha túl sok ember van körülöttünk. Mégis, ha már megfertőződtünk, mindent tegyünk meg azért, hogy megszakítsuk a fertőzési láncolatot. Továbbá „kérjük a negyedik oltást, ha csökkenteni akarjuk az esélyét annak, hogy a kórházi statisztikákat gazdagítsuk jelenlétünkkel a nyáron” – tanácsolja a kémikus-kutató.

(Nyitókép: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?