Fedezd fel Szilágysámsont! Hegyi kerékpáros versenyt szerveznek kezdőnek és haladóknak

Biciklizzen velünk Szilágysámsonban! – felhívással október 1-jén első alkalommal szervezik meg a Vlegyásza Kupa – Fedezd fel Szilágysámsont! helyi kerékpáros versenyt. Az eseményt a Kolozsvári Vlegyásza Hegyimentők Egyesülete és Szilágysámson Önkormányzata szervezi, céljuk megismertetni a határon belüli és kívüli sportkedvelőkkel a rendkívüli szépségű községet, a környéket, a helyi magyar közösség vendégszeretetét.

A verseny két pályán zajlik – számolt be a Maszolnak Bántó Zoltán, Szilágysámson község polgármestere, – a legrövidebb, kezdőknek ajánlott szakasz a Szőlőhegyek útja, 700 méter magas és 28 kilométer hosszú, a másik az 1100 méter magasságig felvivő, 44 kilométer hosszúságú Borok útja. A két kijelölt útvonal gyönyörű tájakon, barátságos környezetben kanyarog.Fotó: Kulcsár Mária

A versenyzők és a hozzátartozók a verseny napján ételt kapnak, a szállást igénylőknek sátorozási lehetőséget biztosít az önkormányzat, a nap végén a résztvevők szüreti bálon szórakozhatnak – mondta a polgármester, aki hozzátette, fontos, hogy az érdeklődők ezen a héten jelezzék részvételi szándékukat, mert csak azoknak tudnak pólót és a versenyhez szükséges felszerelést biztosítani, akik hétvégéig, vasárnapig jelentkeznek, ugyanis a helyszínen feliratkozóknak nem biztosított mindez.

A versenyzőknek sisakjuk és saját felszerelésük kell hogy legyen. Ha nem töltötték be a 18. életévüket, szülői engedélyre, beleegyezésre van szükségük. Mindkét pályát a verseny után feltöltik, engedélyeztetik, hogy a jövőben bárki használhassa.

Az esemény a Fedezd fel Szilágysámsont! projekt népszerűsítésének a kezdete, ezzel a rendezvénnyel szeretnénk a települést megmutatni nemcsak a környéknek, a megyének, hanem a távolabb élőknek is, azoknak, akik szeretik a természetet, a biciklizést, szeretnek mozogni a természetben.

„Célunk, támogatni a mozgást, bemutatni és megszerettetni ezt a sportágat, mert biciklizni és mozogni szükséges. Szilágysámson adottságaiból kiindulva szép dombunk, erdőnk, mezőnk, pincesorunk, terünk van, úgy gondoltuk, mindezt népszerűsíteni kell, és ezúttal a bicikli útján felfedeztetni környékünket” – mondta Bántó Zoltán.

A versenyen jól teljesítők értékes nyereményben részesülnek: a tombolajeggyel elektromos biciklit lehet nyerni. A tekerők versenykedvét fokozandó a polgármester is két kerékre száll.á

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?