Szatmárnémetiből rajtolt el szerdán a Turul României kerékpáros verseny

A romániai kerékpársport kiemelt helyszíne volt az elmúlt napokban Szatmárnémeti, hiszen innen startolt a sportág legfontosabb hazai versenye, a Turul României, amelyen 15 ország 130 sportolója és 24 profi sportklubja képviselteti magát.

Az esemény azért is bír nagy jelentőséggel Szatmárnémeti számára, mert az Eurosport és a TVR2 csatorna is közvetítette a versenyt, így lehetőség adódott a város szépségeinek a megmutatására, elsősorban a keddi előfutamon.

Már a hét eleje óta lázban égnek a szatmáriak a verseny miatt: hétfőn gyerekeknek szerveztek kerékpáros versenyt a nemzetközi megmérettetés kapcsán, ezen 240 gyermek állt rajthoz – a legjobbak díjazásán pedig Novák Eduárd sportminiszter is részt vett. Sok volt az érdeklődő is a régi városközpontban, akik a profi versenybringákat bámulni mentek ki a versenyre.

Gyerekeknek is szerveztek egy kis versenyt | Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala

A hétfői gyermekversenyt tehát kedden a prológ, az előfutam követte, majd szerdán következett az igazi verseny. Ekkor délben Szatmárnémetiből indult a népes mezőny. Az első szakaszon 202 kilométert kell letekerniük a versenyzőknek.

A folytatásban, a második szakaszon Beszterce és Marosvásárhely között 169 kilométer vár a mezőnyre, a harmadik etapban pedig Marosvásárhely és Fogaras között 154 kilométer lesz a teljesítendő hossz. A Nagyszeben melletti Keresztényfalva (Cristian), majd Argyasudvarhely (Curtea de Argeș) között folytatódik a verseny 209 kilométeren, az utolsó versenynapon pedig, 96 kilométer teljesítését követően Bukarestben érnek célba a kerékpárosok.

A verseny elindításának megszervezése egyfajta vizsga is volt Szatmárnémeti számára. Kiderült ugyanis, hogy mennyire képesek egy ilyen nagy volumenű, rangos verseny szervezésére, vagy a szervezők kiszolgálására.

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala

Turisztikai-népszerűsítő ereje és célja is van az eseménynek. Mint Alexandru Ciocan, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke rámutatott: a verseny célja nemcsak a kerékpározás népszerűsítése, hanem azoké a helyeké is, amelyre e nélkül a verseny nélkül nem figyelnének fel az emberek.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Szatmárnémetiből rajtol az idei körverseny, hiszen Románia legfontosabb versenyéről van szó. Komoly kihívás ez számunkra, hiszen egy nemzetközi sportesemény megfelelő lebonyolítása Szatmárnémeti népszerűsítéséhez is hozzájárul” – hangsúlyozta Kereskényi Gábor, a megyeszékhely polgármestere.

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala

Novák Eduárd sportminiszter az idén 55. alkalommal megszervezett kerékpáros verseny történetében többször is rajthoz állt. Mint kijelentette: emiatt is fontos számára, hogy a verseny fejlődjön és legyen folytatása is.

„Nagyon jól érezzük magunkat Szatmárnémetiben, ráadásul ez egy különleges év, hiszen az Eurosport közvetítése által több millió ember követheti figyelemmel a versenyt. Nagy siker ez a román kerékpározás és Szatmárnémeti számára is” – fűzte hozzá a Turul României sajtótájékoztatóján. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?