Felpezsdült a város: elkezdődtek a 21. Partiumi Magyar Napok

Vidám bábszínházi előadással, minőségi színházi élménnyel és dübörgő „tankokkal” rajtolt el szerdán este a 21. Partiumi Magyar Napok. Vasárnap estig pedig nincs megállás, színes programkavalkád várja az érdeklődőket – derül ki a PMN szervezőinek közleményéből.

Képzőművészeti tárlatmegnyitó volt az idei, 2022-es Partiumi Magyar Napok első rendezvénye: szerdán délután a tasnádi születésű Petkes József (1928–2016) néprajzkutató, festőművész gyűjteményes kiállítását nyitották meg az érdeklődők előtt a szatmárnémeti Szépművészeti Múzeumban.

A tárlatmegnyitót követően már a Tűzoltótorony tövében felállított színpadnál is gyülekezni kezdtek a kíváncsi és izgatott gyermekek, valamint az őket kísérő szülők, nagyszülők, hiszen már a PMN első napja is kínált számukra csemegét: a Pécsi Bóbita Bábszínház tagjait üdvözölhették a kilátogatók délután 18 órától, akik A madarak nyelve című előadásukban a szülői elvárásokról, a saját út megjárásáról, megbocsátásról és elfogadásról szóló bábelőadásukkal léptek színpadra.

Fotók: Czinzel László

A 21. Partiumi Magyar Napok ünnepélyes megnyitójának az Északi Színház patinás terme adott otthont este héttől, a teátrum deszkáira a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház a Yasmina Reza magyar származású francia írónő fekete komédiája alapján készült, Forráspont. Soul strip nevet viselő átdramatizált előadását hozta el. A mintegy másfél órás darabot nagy érdeklődés övezte.

Az esti órákban aztán ismét a fiatalabb korosztály számára kedveztek a szervezők, a Tűzoltótorony tövében lévő színpadon ugyanis egy vásári bohóctréfát tekintettek meg a résztvevők, az egyik legismertebb népmesénk, A kis gömböc alapján a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadásában.

A 21. Partiumi Magyar Napok egy újdonsággal is előrukkolt, hiszen idén már nem csak a záráskor, hanem az első naptól remek nagykoncertekkel szórakoztatják a közönséget. Szerda este Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockzenekara, a Tankcsapda csapott a húrok közé a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren felállított színpadon. A rock’n’roll triót egy évtizeddel ezelőtt már Szatmárnémetiben üdvözölhették egy fergeteges koncert erejéig a szatmáriak, a banda pedig ezúttal sem okozott csalódást a téren összegyűlt rajongóknak és zenekedvelőknek, hiszen a legbelevalóbb és legemlékezetesebb Csapda-dalokkal izzították be a várost és a Partiumi Magyar Napokat.

A 21. Partiumi Magyar Napok szervezői a csütörtöki, második napra is remek programkínálattal rukkoltak elő, kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálva kikapcsolódási lehetőséget!

Csütörtökön, augusztus 18-án már délelőtt 10-től a Tűzoltótoronyhoz várták a gyerekeket a debreceni Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Benedek Elek meséje alapján színpadra állított Kökény Matyi című mesejátékával, ugyanitt délután 17 órától Fekete Dávid Törökverő vitéz című bábelőadását követhetik figyelemmel a kicsik és nagyok.

A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága a Petőfi-emlékév alkalmából kortárs költőket kért fel különféle Petőfi-versek újragondolására. A magyarországi Petőfi Parafrázis zenekar ennek apropóján igazi zenei kuriózumot kínál, dalokban adja vissza a Petőfi-versek hangulatát csütörtökön délután 17 órától a Szépművészeti Múzeum (Vécsey-ház) kertjében.

Délután 18 órától, miután a kánikulai meleg is kezd egy kicsit enyhülni, megkezdődik a Romász János emléktorna a Dinamo sportpályán. A hagyományokhoz híven idén is legnagyobb szerelmével, a focival emlékeznek kollégái, barátai és ismerősei Romász János sportújságíróra, a Fradi és a labdarúgás nagy szatmári rajongójára. A tornán a Szatmárnémeti RMDSZ, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Sajtó FC csapatai mérkőznek meg.

Nem sokkal később, immár a Tűzoltótorony tövében, újabb zenei–irodalmi ínyencség következik: a magyarországi Eleven Költők Társasága kortárs költők verseit adja elő korszerűen hangszerelve.

Este pedig, folytatva a nagykoncertek sorát, 21.30-tól a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren felállított színpadon a magyar zenei élet egyik legfontosabb és legaktívabb bandája, a Republic lép a közönség elé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?