RMDSZ: prioritás az anyanyelvi oktatás, az energiaár-kompenzáció és a kisebbségi törvény
Az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt Szatmárnémetiben tartott együttes ülést az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója. Kelemen Hunor, a Szövetség elnöke a Maszolnak elmondta: a következő időszak legfontosabb teendője a megfelelő tanügyi törvény elfogadása lesz, de ősszel napirendre kerül a kisebbségi törvény is. Emellett családtámogatási javaslatokat fogalmaz meg az RMDSZ, miközben megtartják, illetve bővítik az energiahordozók árának állami kompenzációját is.
Szatmárnémetiben tartotta meg kedden hagyományos törvényhozási ülésszak előtti együttes ülését az RMDSZ képviselőházi és a szenátusi frakciója. A tanácskozás után Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, a politikai helyzetértékelést követően a következő időszak fontos témáit határozták meg. Ezek közül elsőként az oktatási törvényt emelte ki, mert „ez az egyik legfontosabb őszi prioritás lett”. „Ezt a koalíció vállalta, néhány héten belül végleges formájában a kormány elé kerül, majd pedig a parlamentbe, és nekünk az az egyik legfontosabb ebben az évben, hogy olyan oktatási törvény kerüljön ki, ami a minőségi, kiszámítható, versenyképes oktatás mellett az anyanyelvi oktatásnak is biztosítja a kereteit” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Ugyancsak elsődleges feladatként határozták meg az energetikai szektorban történt folyamatos drágulásokkal kapcsolatos intézkedéseket. Megtudtuk, nemsokára a parlament elé kerül az a módosító javaslat, amit a most életbe lépő törvényhez javasolnak a villanyáram és a gáz árának kompenzációjára. Kelemen Hunor szerint „a legfontosabb az, hogy ilyen körülmények között, amiben vagyunk és ami előtt állunk, a háztartási fogyasztóknak, a legsérülékenyebb társadalmi kategóriának a kormány segítsen”. Hozzátette továbbá, hogy azokban ipari az ágazatokban, amelyekben segítségre van szükség, a kormány tudja ezt megtenni. „Biztos, hogy marad a háztartási fogyasztóknak a 0,68 lejes díjszabás kilowattóránként havi száz kWh-s fogyasztásig”, jelentette ki az RMDSZ elnöke, hozzátéve, a felső határérték fölötti árról még zajlanak a tárgyalások a koalícióban.
Kelemen Hunor kiemelte: tervezik bevezetni a fával vagy faalapú tüzelőanyaggal fűtők állami támogatását is, hogy „nekik is legyen valamilyen támogatás, mert úgy méltányos, hogy ne csak azokat támogassa a költségvetés, akik gázzal vagy villanyárammal fűtenek, hanem azokat is, akik faalapú tüzelőanyagot használnak”.
Egy másik prioritás a kisebbségi törvénytervezet, hangsúlyozta Kelemen Hunor. Az őszi ülésszak folyamán erről egyeztetnek a koalíciós partnerekkel is. „Vannak más fontos kérdések is, az igazságszolgáltatási törvények, a büntető és a büntetőeljárási törvénykönyv módosítása, ezek már a kormány prioritásai, de a koalíció tagjaként ezeket mi is prioritásként kezeljük” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ-nek a tavaly őszi kongresszusán elfogadott családtámogatási programjából újabb javaslatokat készülnek benyújtani. „Amikor mi ezt elindítottuk, nem volt háború, a háborús és a gazdasági helyzet egy csomó mindent átír, ezekből a javaslatokból néhány kisebb kezdeményezés már volt a parlamentben és a kormány előtt, ezeket fogjuk számba venni, és a múlt év végén megfogalmazott lépéseinket az elmúlt bő fél esztendő történéseihez igazítjuk” – magyarázta Kelemen Hunor. Mindazt, amit elterveztek tavaly decemberben vagy idén januárban, újra kell tervezniük, mert az orosz-ukrán háború február 24-ei kirobbanását követően jelentősen megváltoztak a körülmények. „Nekünk továbbra is az a célunk, hogy a családokat, a családalapítást támogassuk, keressük meg támogatásoknak a fenntartható formáját, és ha lehetséges, ezeket minél nagyobb mértékben kössük jövedelemhez is" - mondta el Kelemen Hunor.
CSAK SAJÁT