Februárban befejezik a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítását

Februárban fejeződik be a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása, miután a műemlék épületnél előre nem látható munkálatok adódtak – közölte szerdán Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az erdélyi megye fontosabb beruházásairól számolt be, és az értékes műemlék épület felújítására is kitért – tájékoztat az MTI.

Forrás: Wikipédia

Marosvásárhely emblematikus épületének a felújítását és az egyes elemek restaurálását a tervek szerint december végén kellett volna befejezni. Az épület külső és belső felújítása szinte teljesen elkészült, de az egyes bejárati kőlapokon repedések jelentek meg, így ezeket cserélni kell – mondta Péter Ferenc. Hozzátette: a magyar művészeti galériánál, a román művészeti galériánál és a Bernády-emlékszobánál is adódtak előre nem látható munkálatok, így meg kellett hosszabbítani a határidőt.

A tervek szerint február végén adják át az épületet, hogy teljes egészében használható legyen. „A Kultúrpalota egy szimbólum mindannyiunk – marosvásárhelyiek és Maros megyeiek – számára, az egyik legfontosabb projekt, amit elkezdtünk, és tavaszra sikerül is átadni” – mondta Péter Ferenc.

Forrás: a Kultúrpalota Facebook-oldala

A Marosvásárhely híres városépítő polgármestere, Bernády György által építtetett szecessziós ingatlan felújítására európai uniós támogatást nyert a Maros megyei közgyűlés. A munkálatok 2019-ben kezdődtek el, de a folyamatos késések miatt a megyei önkormányzat szerződést bontott a kivitelezővel és másik cégre bízta a munkát. A beruházás összértéke 10,9 millió lej, amiből mintegy 6 millió lej a vissza nem térítendő uniós támogatás, a többi pedig az önkormányzat önrésze.

Az évekig tartó munkálatok során restaurálták a palota külsejét, homlokzati díszítőelemeit, belül felújították a Maros Megyei Könyvtár lépcsőházát, a tükörtermet és a hangversenyterem orgonáját is. A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1911 és 1913 között épült háromemeletes palota homlokzatát Körösfői-Kriesch Aladár A magyar kultúra apoteózisa című mozaikja díszíti. A négy bejárati ajtó fölötti bronzreliefek Liszt Ferencet, Szent Erzsébet legendáját, a két Bolyait, Aranka György írót és az első Nyelvművelő Társaság megalapítását, illetve Erkel Ferenc Bánk bán című operájának egyik képét jelenítik meg.

Forrás: a Kultúrpalota Facebook-oldala

A Kultúrpalotában a hangversenyterem mellett kiállítóterek és több reprezentatív terem is található, ezek közül a tükörterem a legszebb, 12 színes üvegablak díszíti, amelyek a székely mondavilág és népballadák jellegzetes képeit örökítik meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?