„Ez ma már hagyomány” – jubilál a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok

„Ez ma már hagyomány. Ma már tudják, ma már várják” – harangozták be kedden az idei Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat a szervezők, akik immár a jubileumi tízedik alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot szeptember első hétvégéjén.

Az eseményt az RMDSZ Bihar megyei szervezete azzal a céllal hozta létre, hogy a belényesi medencében is legyen egy olyan hétvége, amelyik kizárólag a helyi magyarágról szól. „Szórvány magyar közösségekről beszélünk, de élni akaró magyar közösség mind a mai napig. Ezek a napok abban segítenek bennünket, és az ott élő magyar közösséget, hogy ezt a megmaradást, az identitástudatot erősítsük” – mondta Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ területi szervezetének ügyvezető elnökhelyettese, amikor az érintett települések helyi RMDSZ-elnökeinek a társaságában beharangozta a Partium Alapítvány támogatásával szervezendő eseménysorozat idei műsorát.

Molnár Csaba, Antal Erzsébet, Borsi Imre Lóránt és Bálint György ismertették az idei Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok műsorát | Fotó: A szerző felvétele

Hagyományos módon szeptember elsején néptáncgálával nyitna, amely során a megye több településének a néptánccsoportjai vonulnak fel. Bálint György, a magyarremetei RMDSZ vezetőjének tájékoztatása alapján a község művelődési házától indulnak majd a helyi futballpályára, ahol a népviseletbe öltözött helyi táncosok mellett egy debreceni csoport is színpadra lép majd.

Magyarremete 2700 lakosából 360 vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláskor. A belényesi medence magyarságának zöme Köröstárkányban van – mutatott rá Antal Erzsébet, az ottani RMDSZ vezetője. Ők adnak majd otthont a szeptember másodikai programoknak, amely mint mindig, most is a családról szól majd. A reggelt ugyan a kisnyégerfalvi futballpályán kezdik egy labdarúgó-tornával, de azt követően „visszaköltöznek” Tárkányba, ahol a református istentisztelet utána a labdarúgópályán lesz többek között zenés felvonulás, gulyásfőző-verseny, bábszínház, de fellépnek néptáncegyüttesek is. A napot 21 órától a Kiscipő együttes koncertje zárja közismert Republic-dalokkal.

Molnár Csaba, a várasfenesi RMDSZ-elnök tájékoztatása alapján vasárnap a belényessonkolyosi református templomban 15 órától lesz a kórustalálkozó, majd 19 órától a belényesi városháza dísztermébe tervezett gála alkalmával adják át a Zsiskú János szórványdíjat, és színházi előadásra invitálják a helyieket.

„Az első években született meg az ötlet, hogy hagyjunk valami maradandót magunk után, illetve teremtsünk olyan tereket, ahol külön magyar megemlékezéseket is tudunk tartani bizonyos időpontokban” – idézte fel Borsi, hogy korábban majd minden évben szobrot is állítottak a magyar napok alkalmával, így mostanra már mind a nyolc településen elhelyeztek egy emlékművet. Az elsőt Belényesben, ahová Petőfi Sándor szobra került, majd sorrendben következett Köröstárkány ahol Bartók Béla, Magyarremetén Szent László, Kisnyégerfalván Bocskai, Városfenesen IV. Béla király, Belényesújakon Rákóczi, Belényessonkolyoson Hunyadi Mátyás, Jánosfalván pedig Hunyadi János szobra található.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?