Évet értékelt Antal Lóránt szenátor: 2023 a forrásszerzésről szólt Udvarhelyszék számára

Székelyudvarhelyi irodájában tartotta meg szokásos féléves sajtótájékoztatóját Antal Lóránt, az RMDSZ Hargita megyei szenátora. Az udvarhelyszéki politikus az elmúlt év mérföldköveiről számolt be, de különös tekintettel kitért a lezárult parlamenti ciklus főbb megvalósításaira is. Nyilatkozatában elmondta: „2023 a forrás-szerzésről szólt Udvarhelyszék számára.”

Antal elmondta, hogy Udvarhelyszéken négy stratégiai kérdésben sikerült jelentős előrelépést tenni. Elsősorban beszámolt arról, hogy 72 millió lej értékben Udvarhelyszék kilenc településén kiépülhet a gázhálózat, amely a térség évtizedes elvárásainak fog eleget tenni, alátámasztva a gazdasági fejlődést. Ilyen fontos beruházásnak számít az a projekt is, amely a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közti 137-es jelzésű megyei út teljeskörű felújítását tűzi ki célul és amelyre 140 millió lej értékű finanszírozást sikerült szerezni. Harmadik pontként a szenátor kitért a Modernizálási Alapból megvalósuló villamos áramhálózat fejlesztésekre is Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Zetelakán, Székelyvarságon, Korondon és Parajdon. Nem utolsó sorban Antal bejelentette azt is, hogy megvalósulni tűnik az udvarhelyszéki ipari park terve, ezügyben sikerült a szükséges forrásokat megtalálni, viszont később bővebben fog erről tájékoztatni. Mindezek mellett, a politikus elmondta, hogy további 115 millió lejre sikerült Udvarhelyszék települései szerződjenek befektetéseik véghez viteléhez.

íFotó: RMDSZ

Kitérve a törvényhozásban végzett munkájára, az energiaügyi bizottság elnöke kiemelte, hogy 2023-ban fontos intézkedéseket őriztek meg, felesleges adókat töröltek, illetve a proszumerek jogainak bővítését prioritásként kezelték. „Az energiakrízis vonatkozásában továbbra is helyben tartottuk az energiaárak befagyasztását, megvédve így a fogyasztókat, közbeléptünk az energiaszámlák késedelmes kibocsátása során a szolgáltató társaságok által elkövetett visszaélések ellen, kiterjesztettük az energiakártyák felhasználhatósági körét hőelosztók – ún. repartitorok – vásárlására is, eltöröltük a proszumerek áramtermelésére kirótt ún. nap-adót és csökkentettük a napelemekre és hőszivattyúkra vonatkozó ÁFA értékét 19%-ról 9%-ra.” Antal elmondta, hogy prioritásként tekintett arra a törvénytervezetére, amely a termelő-fogyasztók, az ún. proszumerek számára megteremti annak is a lehetőségét, hogy a pénzügyi kompenzációt havi szinten is igényelhessék, illetve más saját tulajdonban levő fogyasztási pontjaik fogyasztását, illetve földgázszámláikat is fedezni tudják a többletenergia értékével. Az államelnök technikai okokra hivatkozva felülvizsgálatra küldte vissza a kezdeményezést, ennek újravitatása a közeljövőben várható.

Felvázolva a február 1-jén megkezdődött tavaszi parlamenti szesszió prioritásait, a politikus vonatkozott az RMDSZ frakció fő irányelveire is: „Továbbra is szorgalmazzuk a családtámogatási intézkedések kidolgozását, kiállunk a gazdák mellett, és a kis és közepes vállalkozásainkat, illetve önkormányzatainkat sem hagyjuk egyedül.” A szenátor részletezte, hogy mindazok a megszorítások, amelyeket a kormány hozott meg a tavalyi év során a vállalkozók kárára lettek elfogadva, az önkormányzatok működését gátolták volna, ezek korrigálásán dolgozott és fog dolgozni ellenzéki pozícióból is az RMDSZ.

A sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolva a választások összevonásának lehetőségével kapcsolatban a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke ismét emlékeztette a jelenlevőket, hogy a Szövetség nem támogatja az európai parlamenti és önkormányzati választások egyszerre való lebonyolítását, hiszen ez káoszt okozna, a mandátumok összefolyását eredményezné ott, ahol vezetésváltás történne. Ugyanakkor a székelyudvarhelyi önkormányzati választások tekintetében Antal Lóránt hangsúlyozta: „mi a városlakókkal kötöttünk egyezséget – azért szervezünk előválasztásokat, hogy ők döntsék el, ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje! Senki mással, sem volt udvarhelyi polgármesterekkel, sem az aktuális polgármesterrel nem kötöttünk egyezséget!” 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?