banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Erdélyi helyszínek is pályáznak az év legkedveltebb úticélja elismerésre

Még kereken egy hétig, május 8-ig lehet szavazni az év legkedveltebb romániai turisztikai célpontjára, a döntőbe jutott célállomások között pedig több erdélyi helyszín is versenyben van.

A Destinația Anului nevet viselő megmérettetés idei kiírására szinte minden hazai megyéből neveztek legalább egy helyszínt, a szakmai zsűri elbírálását követően különböző kategóriákba csoportosítva versenyeznek a jelöltek.

Fotó: a Mini Erdély park Facebook-oldala

Az „inspiráló városok” között például Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Szeben és Brassói is szerepel, ugyanakkor a turisztikai helyszínek között a Bihar megyei Félixfürdő vagy éppen Szováta, illetve Borszék is várja a voksokat. Amúgy a verseny honlapja alapján Brassó megye „adja” a legtöbb finalistát Szeben megye előtt.

Utóbbi megye többek között a Brambura Parkkal pályázik abban az élmény- és kalandpark kategóriában, ahol a Székelyudvarhely melletti Szelykefürdőn lévő Mini Erdély park is szerepel. Közösségi oldalán buzdította szavazásra kedvelőit, és mint figyelmeztettek: ahhoz, hogy érvényes legyen a voks, legalább még két másik kategóriában is szavazni kell.

A szervezők egyébként azt írták, hogy tavaly közel 300 ezren szavaztak, idén viszont több mint félmillió voksra számítanak. Összesen 11 kategóriában keresik a 2024-es esztendő legkedveltebb idegenforgalmi célállomását. A győzteseket a közönségszavazatok, a szakmai zsúri és egy tanulmány eredménye alapján határozzák meg, és május 21-én hirdetik ki egy bukaresti gálán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?